Burn After Reading

"Intelligence is relative."
"Intelligence is only their job."

Prelűd:
"Appearances can be... deceptive."

Be kell valljam, a Coen fivérekkel bajban vagyok.
A The Big Lebowski (A nagy Lebowski) tetszett, bár nem a csúcsfilmek között tartom számon, mégis egyfajta alapmű.
A No Country for Old Men (Nem vénnek való vidék) viszont Javier Bardem zseniális alakítása ellenére is kurva nagy csalódás volt.
Egy vontatott, unalmas szarrakás.

Amikor a Burn After Reading megjelent, először kifejezetten érdekelt, mivel a szereplőgárda (Clooney, Malkovich, Swinton, Pitt) és a trailer is meggyőzőnek tűnt. Viszont a túlzott marketing miatt kissé riasztott és az ismerőseim is erősen a „felejtős” kategóriába sorolták.

Mindenesetre megszereztem és megnéztem.
Ráadásul kétszer is, mert érdekelt a magyar szinkron.

Történet:
"Report back to me when it makes sense."

Csak címszavakban:
2008, a nemzetközi helyzet lanyhul, a hírszerzés költségvetési forrásai apadnak, leépítésekre kerül sor.
Osbourne Cox balkán-elemző is a kasza útjába kerül, sértett önérzetétől hajtva viszont nem fogadja el a leépítést, hanem kilép. A felesége megragadja az alkalmat és úgy dönt, elválik tőle. Az ügyvédje tanácsára előbb azonban megkopasztja Coxot és a biztonság kedvéért pár érdekes anyagot is lemásol a férje gépéről. Ezek az érdekes anyagok (jobbára bulvárszintű baromságok Cox készülő memoárjából) azonban elkeverednek és kutyaütő piti zsarolók kezébe kerülnek, akik megpróbálnak valami pénzt kicsikarni Coxból.
Eközben keresztbe kúrások és átkúrások folynak, kb. mindenki szarik mindenkire és magával van elfoglalva, akad néhány halott és a filmnek egyszer csak vége van.

Színészek:
"What is this? Pine?"

Harry Pfarrer – George Clooney

Az alakítása remek. Ekkora taj parasztot már régen láttam.
Sablonos, faszvezérelt, nagyra nőtt gimis kamasz, aki enyhén tikkel a paranoiától és a tesztoszterontól és egyetlen pozitív jellemzője, hogy nyomokban emlékeztet George Clooney-ra. Humorérzéke, eredetisége, sármja erőltetett és fárasztó. Szókincse és társalgási repertoárja nagyjából ki is merül a saját macsóságának, fegyverviselésének ecsetelésén és a kúráson kívül. Amellett, hogy elismerem Clooney sokszínűségét, talán inkább hagyhatná a francba ezeket a “művészies” kilengéseket és maradhatna a jól bevált figuráknál.

Osborne Cox – John Malkovich

Az ember, aki megrekedt.
Jelentéktelenségének teljes tudattalanságában összes kicsinyes sértődöttségét a külvilágra prüszköli rendszeres baszdmeg-felhőiben, ezen kívül egy alkoholista barom, aki még az amúgy izgalmasnak tűnő hírszerző-bizniszben sem vitte úgy igazán semmire. Elbaszott karrier, elbaszott házasság, elbaszott élet, elbaszott egy ember.
Semmi igazán jót nem nyújtott viszont Malkovich, egyszerűen kirázta kisujjból a karaktert és az egyetlen dolog, ami megragadott benne, hogy rohamosan öregszik és vénségére egyre jobban hasonlít Michael Ironside-ra.

Chad Feldheimer – Brad Pitt

Az egyik legszerethetőbb karakter.
Pitt valami fantasztikusan hozza a Forrest Gump-ot megszégyenítő értelmi szintet. Ha Pfarrer egy nagyra nőt gimis, akkor Chad egy kigyúrt nagycsoportos óvodás, aki a maga módján jól belakta a “gyúrunk-vazzeg” / melírozott haj, az menő / “bulvárlapokból kulturálódom, na és akkor mi van” világát és kb. olyan nehéz belelkesíteni, mint átlag kutyát a sípolós játékkal.
Tehát nagyon könnyű.

Katie Cox – Tilda Swinton

Ahogy Mrs. Pfarrer találóan megjegyzi:
“Egy jéghideg, merev, fapina!”.
Swintont amennyire imádom a Constantine Gabrieljeként, illetve Fehér Boszorkányként, annyira nehéz elfogadnom más szerepben. Az arckifejezése valahol megdermedt a “Szarszag? Mondd csak, ez tényleg szarszag? Nahát!” kifejezésben, hogy már akkor visszataszító, ha csak megjelenik a képernyőn. Bár jó színésznek tartom, ebben az esetben fájlaltam, hogy nem jut túl egy sablonos Annette Bening utánzaton (Carolyn Burnham – American Beauty).

A mellékesek:
Linda Litzke – Frances McDormand
Ted – Richard Jenkins

McDormand nem különösen szép vagy borzalmasan csúnya amúgy, de ebben az alakításában olyan szintű önközpontú ostobaságot és végtelen igénytelenséget mutatott, hogy rossz volt nézni. Arckifejezései a hülye hajnak köszönhetően kb. Kristen Stewart szintjét érte el, amiben az sem vígasztalt, hogy ez valószínűleg rendezői kérés volt.

Jenkinsé volt az egyetlen karakter az egész filmben, aki képes volt valami szimpátiát kialakítani bennem, tekintve, hogy ő volt az egyetlen igazán rossz szándékoktól mentes lúzer. Viszont nem volt valami nagy alakítás, ilyen kaliberű színész az ilyesmit szintén kirázza kabátujjból.

Palmer DeBakey Smith – David Rasche
CIA igazgató – J.K. Simmons

A CIA bürokratáit csak azért emelem ki, mert egyrészt minden egyes jelenetük legalább minimális értelmet ad a filmnek, másrészt távolságtartásuk miatt képesek szimpátiát ébreszteni. A sztereotip figurákat jól hozzák, de semmi igazán kiemelkedő.

Szinkron / Fordítás:
- Lehengerel az energiád.
- Viccelsz? Fordulj be a sarkon, aztán csinálhatjuk hátul.
- Olyan paraszt vagy.
- Mármint a hátsó ülésen, nem hátulról gondoltam.

Mivel az előzőekben kimaradt, ezért megnéztem most így is. Nem kellett volna.
A mai magyar szinkronban azt hiszem nem is igazán a hangokkal, vagy a színészekkel van gond, hanem a fordítókat kéne mézzel bekenni és bekúrni egy méretes hangyabolyba.
Részemről még nagyjából kiegyeztem a “Good Samaritan” / "jó szamaritánus" fordításba az “irgalmas szamaritánus” helyett, mondván a fordító nem ismeri a Bibliát.
De volt, ami nálam is kicsapta a biztosítékot:

- You have a drinking problem.
- I have a drinking problem?
...
- I have a drinking problem? Fuck you, Peck.
You're a Mormon! Next to you, we all have a drinking problem!

VS.

- Problémaivó.
- Problémaivó vagyok?
...
- Hogy én problémaivó lennék? Bassza meg, Peck!
Maga mormon! Magához képest mindenki problémaivó!

Már elnézést, de mi a faszom az a „problémaivó”?
Azt még elhiszem, hogy valaki „iszákos”, „alkoholproblémája van” de hogy problémát iszik?

Vélemény:
- I'm not here representing HardBodies.
- Oh, yes. I know very well what you represent. You represent the idiocy of today.

Több irányból is megpróbálom megközelíteni.

• Kémfilm-paródia: A műholdas zoom-képeken kívül, amit bárki megtapasztalhat a GoogleMaps-en, vagy a kötelező „CIA Központ, Langley, Virginia” drámai hangú bejelentésén kívül ez lehetett volna maffiafilm-paródia, vagy úgy általában film-paródia. Vicc, hogy ez egy film.
  Kb. annyi a lényege / mondanivalója a filmnek ezen a téren, hogy az összes James Bond és Bourne film elejére is ki kéne tenni a „DON’T TRY THIS AT HOME!” feliratot, mint a jackass részek elé.
  Ha valaki ilyen filmre vágyik, akkor ajánlom a True Lies (Két tűz között) vagy a mai napig fantasztikus L'opération Corned-Beef (Marhakonzerv akció) című filmeket.
• Lúzerfilm: Szerencsétlen barmok szerencsétlen baromként viselkednek. A néző meg röhög, néha cinikusan, de többnyire kínjában.
  Egyetlen szóvicc, vagy legalább poén-kísérlet nem hangzott el az egész kurva filmben.
  Egyszerűen csak szar az egész, úgy ahogy van.
  Néha, nagyon néha röhejes, de ezt csak a színészek arcjátékának, vagy a helyzet totális abszurditásának köszönhetjük.
  Ha valaki ilyen filmre vágyik, akkor ajánlom a snatch (Blöff) vagy a Lock, Stock and Two Smoking Barrels (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) megtekintését.
  Magyar vonalon meg az ARGO-t vagy a Kontrollt.
• Társadalomkritika: Jómódban élő amerikai negyvenesek, a kapuzárási pánik környékén meghülyülnek, nem tudnak magukkal mit kezdeni és szenvednek.
  Igénytelenek, ízléstelenek és unalmasak. Ha nincs pénzük, akkor lakókocsiparkban igénytelenkednek, ha van, akkor belvárosi házakat pakolnak tele random összeválogatott, ránézésre is drága, össze nem illő bútordarabokkal és antiknak tűnő porcelán-sorozatokkal. Mindemellett aktívan gyűlölik életük párját és fanyalogva turkálják az életüket.
  Ebből még lehetne jót is kihozni, de Coenék kínosan igyekeztek, hogy ez most ne sikerüljön. Ez egy történet bármiféle tanulság, vagy csattanó, vagy jól ismert, unalmas moralizálás nélkül.
  Ha valaki ilyen filmre vágyik, akkor ajánlom az American Beauty-t (Amerikai szépség), mert az zseniális, vagy a Romance & Cigarettes (Románc és cigaretta) című filmet, ami kicsit ratyi talán, de Christopher Walken a Delilah-t énekli Tom Jones-tól benne, a háttérben revütáncoló rendőrökkel. Fantasztikus!
  Magyar vonalon bármelyik Üvegtigris, vagy a Csapd le csacsi! is jó választás lehet.

Könyörgöm! Nézzetek bármi mást, csak ezt ne!
Ez egy kalap szar. Pont.

Kinek ajánlom:
"What a clusterfuck!"

Bárkinek, akinek van - úgy értem tényleg feleslegesen van - rá 96 perce.
Bárkinek, aki az ellenségem.

Egyéb:
"I thought you might be worried... about the security... of your shit."

The Sims

Néhány kellemes külső és egy emlékeztető magamnak, hogy érdemes beírni GoogleMaps-be, hogy "Brooklyn Heights, Brooklyn, New York City, New York, USA", ha ilyesmit akarok építkezni a babaház-szimulátorban. A belső terek szóra sem érdemesek, mert igénytelen szarok (gyk. jó munkát végeztek a kellékesek).

World of Darkness
Úgy általában megszívlelendő jó tanács, hogy ha a Karaktereink is a Mission:Impossible és a Nikita alapján tájékozottak az alvilág, kémvilág, világ dolgairól, akkor okosabb, ha kimaradnak a veszélyesebb dolgokból.

Ha úgy gondoltad, hogy terhelő anyagod van a város Vámpír hercegére és megszorongatod a tökét, mert akkor hú-de-milliomos leszel... a tanácsom: ne tedd!

Ha úgy gondolod, hogy egy spéci kis furgonnal, egy sporttáskányi fegyverrel és egy tuti biztos tippel érdemes nekiugrani a helyi maffiának... ne tedd!

Ha találsz egy CD-t a helyi rezidens CIA / MI6 / DGSE / TGV / ÁNTSZ ügynökök adataival, meg még egy rakás „Highly Superiorly Toply Secretly” című mappával és nincsenek máris meg a megfelelő kapcsolataid, akiknek átadhatnád, akkor fogj egy kalapácsot és verd a korongot apró szilánkokra!

Ne próbálkozz meg a zsarolással, az okoskodással, mert a végén úgyis meg fogod szopni. Hacsak a mesélőd nem fáklyásmenetet mesél nektek, vagy Feng Shui-t.

Bár... szadistább mesélők még élvezhetik is az efféle tökölődéseket, szóval miért is ne...

- Jesus, what a clusterfuck! So, that's it then? No one else really knows anything. Okay.
- Um... Well, sir, there is...
- What?
- There is the woman, the gym woman, Linda Litzke.
- Oh! Fuck, yeah. God! Where is she?
- We picked her up. We have her.
- We have her? To do what with?
- She says she'll play ball if we pay for some... I know this sounds odd, some surgeries that she wants, cosmetic surgery. She says she'll sit on everything.
- How much?
- There were several procedures. Altogether they...
- Pay it!
- Yes, sir. Okay. Yeah.
- Jesus fucking Christ!
- Yeah.
- What do we learn, Palmer?
- I don't know, sir.
- I don't fucking know, either. I guess we learn not to do it again.
- Yes, sir.
- I'm fucked if I know what we did.
- Yes, sir, it's hard to say.
- Jesus fucking Christ...

• Magyar cím: Égető bizonyíték
• Megjelenés éve: 2008
• Kiadó: Focus Features

Hereafter

Touched by death. Changed by life.

Prelűd:
"You always told me to ask the tough questions."

Teljes mértékben igaz, hogy a negatív reklám is reklám.
Legalábbis az estemben ezúttal is bevált.
A film rosszul áll a Rotten Tomatoes-on 46% / 40%, az általam olvasott kritikák pedig többnyire egy szóval jellemezték: csalódás.
Persze, mivel aktívan mesélek WoD-ot, ezért többnyire elég a „supernatural” zsáner ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet.

Ebben az esetben azonban kifejezetten csodálkoztam.
Clint Eastwood, mint rendező nem szokott kifejezetten szart gyártani, Peter Morgan pedig olyan forgatókönyveket tudhat maga mögött, mint a The Last King of Scotland, The Queen vagy a Frost/Nixon. Már csak azért is megnéztem a filmet, mert kíváncsi voltam, hol és mi csúszott félre.

Történet:
- You have a duty to do it, because it's a gift.
- It's not a gift Billy, it's a curse.

Röviden és velősen.
Van három szál, mindhárom szál főszereplője a maga módján szembesült a halállal.

• Franciaország – Marie, a sikeres újságíró nyaralás közben (majdnem?) meghal. A továbbiakban nehezen teszi túl magát az élményen, nehezen szembesül a környezete értetlenségével és érdektelenségével. Az élmény lassan, de biztosan megváltoztatja a teljes addigi életét, beleértve a karrierjét és a magánéletét is.
• Egyesült Államok – George hosszú betegség után életmentő műtéten esik túl, ezután természetfeletti (?) képességek birtokába jut és hallja a túlvilágiakat, akik kötődnek egy élő személyhez. Kezdetben sikeres karriert fut be, mint médium, később nem bírja az ezzel járó lelki megterhelést és inkább egy cukorgyárban vezet targoncát. A túlvilággal való kapcsolata megnehezíti a normális szocializálódását, ezért átoknak fogja fel az egészet. Amikor kényelmes kis szürke világa felborul, újabb kísérletet tesz, hogy megtalálja, meghatározza önmagát.
• Egyesült Királyság – Jason és Marcus, két tizenéves ikerfiú, mindent megtesz, hogy együtt- és drogfüggő anyjukkal maradhassanak. rendkívül találékonyan cselezik ki a gyámhivatal ellenőreit és próbálják működtetni az életüket. Egyikük meghal, a másik pedig képtelen megbirkózni a hiánnyal és kétségbeesetten keresi a kapcsolatot elvesztett „másik felével”.

A film nagy részében fogalmunk sincs, hogyan fogja a három szál keresztezni egymást, voltaképpen azt az érzést kelti a nézőben, hogy három filmet néz párhuzamosan.
Egy ideig ez zavaró, amíg az agyad próbál előre konspirálni, aztán – ha érzékeny vagy rá, akkor – hatni kezd a film légköre és már nem érdekel.

Színészek:
"If you're worried about being on your own, don't be. You're not."

George Lonegan – Matt Damon

Rendben. Be kell ismernem, MD nem csak Jason Bourne tud lenni.
Ebben a filmben nagyon jól hozta a szürkeségbe menekülő, azt kényelemesen belakó tucatembert. Már-már mániákusan nem akar több lenni, mint mások. Nem akar kitűnni a tömegből, nem akar különleges lenni. És végképp nem akarja azt az emberfeletti képességet (kimagasló empátiát, passzív skizofréniát) amivel meg van átkozva. Tragédiája, hogy végső soron képtelen kivetkőzni önmagából, képtelen meg nem történté tenni dolgokat, vagy figyelmen kívül hagyni az érzékeit. Kifejezetten tetszett, ahogy megfogta a karaktert.
Igazán örülök, hogy Eastwood ragaszkodott a személyéhez és hajlandó volt miatta (illetve az Adjustment Bureau forgatása miatt) halasztani a forgatást és nem fogadta el Damon ajánlásait a szerepre:

• Azt hiszem Christian Bale method-acting hozzáállása túl sok drámát vitt volna a szerepbe és felborította volna a film kényes egyensúlyát.
• Casey Affleck munkásságát nem ismerem, egyedül az Ocean’s trilógiában láttam, ott pedig elég felejthető (bár szimpatikus) karakter.
• Hayden Christensen-ről álmomban sem tudom elképzelni, hogy a világra sértődötten, durcásan tekintő agresszív görcsön kívül mit tud hitelesen eljátszani. Érdekes gondolat, talán jó kitörési lehetőség lett volna, de szerintem súlytalan karakter erre a szerepre.
• Josh Brolin pedig túl masszív, túl karakteres. Bár a gyári munkás karakter szinte az arcvonásaiba van kódolva, nehéz elképzelnem róla azt az érzékenységet, azt az empatikus mélységet, ami ehhez a szerephez kötődik.

Marie Lelay – Cécile De France

Egy szóval: kellemes.
Nem túl magas, nem túl alacsony. Nem a mellei viszik el a férfitekintetet, de van neki. Karcsúsága miatt magasnak tűnik és vékonynak, de nem lesz tőle modell. Kicsit talán fiús, már amennyiben a visszafogott atletikus testalkatot fiúsnak nevezzük.

A játéka nagyon közeli és meggyőző. Számomra ő a film abszolút főszereplője, nem csak azért, mert az ő részeinél éreztem leginkább azt a meghitt, ám nem tolakodó bizalmasságot, amit egy ismerős közelében érezhet az ember, hanem azért is, mert a játéka fantasztikus volt. Egy percig sem játszotta túl, de nem is éreztem megrabolva magam. Pont annyit engedett át a belül zajló drámákból, ami a mindennapi életben is „kilátszik” és véletlenül sem vált ripaccsá.

Az éttermi jelenetet a pohár borral különösen imádtam. Minden gesztusa ott volt a helyén.

Jason / Marcus
Frankie & George McLaren

A szó jó értelmében vett „senkik”.
Bővebben kifejtve: átlagos, semleges arcú tizenéves kölykök, némi rémült, jellegtelen bambasággal és vizenyős, bánatos tekintettel. Tökéletes választás a szerepre és azt hiszem, jól is játszanak. A tartásukban, a gesztusaikban benne van az elhanyagolt „kulcsos” gyerek magára hagyatottsága, testalkatuk, sápadtságuk alultápláltságról árulkodik, gyakorlatiasságuk egyfajta koravén felnőttséget sugároz magából.

És – ha van receptorod rá - nagyon fájdalmasan érződik a hiány, az elveszett, sosemvolt gondtalan gyermekkor hiánya. Kisméretű felnőttek a brit rögvalóság középszerű darálójában. Nincs itt kérem túllihegett dráma, szociális példázat, figyelemfelkeltés... itt nincs semmi.
Itt csak a semmi van. Ez az igazi dráma.

Didier – Thierry Neuvic / Melanie – Bryce Dallas Howard / Michel – Jean-Yves Berteloot

Három kiváló mellékszereplő.
Olyan zsánerszínészek, akik mégsem sablonosak, jelenlétükkel, játékukkal szép kontúrt adnak a főbb szereplőknek. Nem okozott egyikük sem nagy meglepetést, első megjelenésükkor könnyen elhelyezhetőek a „faszfej” / „áldozat” / „korrekt” címke alá, mégis fontosnak éreztem kiemelni őket, mert nélkülük nem lett volna ilyen (jó) a film.

Nem akarnak többnek látszani annál, amik, nem akarják ellopni a jelenetet egy percig sem.
De jó látni, hogy a saját homokozójukat maximálisan belakták és maradéktalanul hozzájárultak a kép teljességéhez, gazdagságához.

Vélemény:
- So you think I really did experience something?
- Oh, yes. I think you experienced death.

Kicsit nehezemre esik a véleményalkotás.
Főleg azért, mert a jelzők, amik eszembe jutnak, inkább elriaszthatnak a megnézésétől, ahelyett, hogy bátorítanának.

„A film nem ad semmit.” – Ez a film nem rág semmit a néző szájába. Nem moralizál, nem liheg túl. A dolgok egyszerűen vannak, megtörténnek. A tanulságokat a nézőnek kell levonnia. A könnyeket a nézőnek kell elsírnia ott és akkor, ahol a film érzékeny pontra tapint. Nincsenek erős zenei mankók, nem készít fel semmi a váratlan lélek-rúgásokra. Nincs ott Eastwood, nem fogja a kezünket.

„A film tempója nyugodtan lehetőséget ad egy pisi-, vagy cigi szünetre, kizökkenés nélkül.” – Több kritika kiemelte, hogy túl lassú és vontatott a film. Az én első reakcióm is az volt, hogy ez a film annyira „európai”, annyira nyugodt, relaxált. És nyugodtan tartottam szünetet, nem zökkentem ki, a maga felszínes kis horgonyaival a történet könnyen eleresztett ám cserébe ugyanolyan könnyen vissza is fogadott.

„A film meditatív dráma.” – Az egész film alatt (mondjuk az első 10 perc után) volt egy olyan érzésem, hogy valamelyik szereplő közeli ismerőse vagyok és én éppen csak ott állok, akaratlan szemlélőként az ő életében. Bármelyik pillanatban természetes lett volna, hogy George vagy Marie felém fordul, megköszöni, hogy megvártam, amíg pár szót váltott a testvérével, barátjával és int, hogy menjünk, igyunk meg egy kávét, vagy valami...

Nem éreztem úgy, hogy nekem most kötelező elgondolkodnom az élet és a halál értelméről, arról, hogy mire használom fel a hátralévő időmet, hogy mit gondolok súlyos, vagy egyszerűen csak banális társadalmi kérdésekről, problémákról.

De a lehetőséget megkaptam. Majd, valamikor, amikor éppen eszembe jut.
A rendező csak megvonja a vállát és közli, hogy ne baszogassam.
Ez nem példabeszéd, ez csak egy történet.
Elmesélte, meghallgattam, hagyjam békén.

Talán a legfontosabb, hogy a kép igazán csak akkor állt össze, amikor elolvastam a lehúzó, értetlen kritikákat. Ez a film a maga inverz módján mutatta meg, hogy manapság az emberek ingerküszöbe mennyire magas. Hogy annyi információval bombázzák az érzékeinket, hogy nem tudunk mit kezdeni az egyszerű dolgokkal. Ami nem „nagyon” és „túl”, az már lepattan, és az értetlenségbe veszik. Pedig bennünk is lejátszódnak a mindennapok mikro-drámái. Amikor az épp aktuális szakít velünk, vagy éppen csak azt mondja a kedvenc zenénkre, ami életünk fájdalmas vagy csodálatos pillanataiban elkísért minket, hogy huszadrangú tucat-szar. Akkor, abban a pillanatban fáj és felér egy Shakespeare-i királydrámával. Viszont másnap, legkésőbb harmadnap már nem fáj, mert nem fájhat. Nem töltheti ki az életünket minden apró szenvedés, nem ragadhatunk le az összes kis csalódottságon, tüskén és seben. Legalábbis, az nem túl egészséges.

Ahogy Pratchett, pontosabban Didactylos, a nagy filozófus mondja:
„Things just happen, what the hell.”
Én örülök, hogy meg akartam állni és meg akartam nézni, hogy mi ez.

Kinek ajánlom:
"You know, as a scientist and atheist my mind was closed to such things."

Bárkinek, akinek nincs szüksége arra, hogy a szájába rágják, hogy mit kell gondolnia.
Bárkinek, akinek elég a gondolatébresztés és saját maga vonja (vagy nem vonja) le a tanulságokat.
Bárkinek, aki elég érzékeny környezete, ismerősei problémáira, de még nem sokalt be és szívesen együttérezne ismeretlenekkel is.

Egyéb:
"A life that's all about death is no life at all."

World of Darkness
Mesélőként önigazolást kaptam a filmtől, hogy az a stílus, amit én is alkalmazok, rendelkezik létjogosultsággal. A világ lehet veszélyes a dráma eltúlzása nélkül is, a Karakterek lehetnek akkor is fontosak, ha nem állítjuk őket a fókuszpontba. A világ alapvetően még csak nem is közömbös, hanem semleges. Hűvösen, szürkén, embertelenül semleges. Bizonyos dolgok akkor is megtörténnek, ha nem vagyunk ott, még ha fontosak a számunkra, akkor sem vár ránk senki. A környezet ellenreakciója a mi reakcióinktól függ, vagy éppenséggel teljesen figyelmen kívül hagy minket és csak a saját krédóját követi.

Ezenkívül olyan eszközökre mutat példát, amelyekkel, a banalitással operálva mélyebb érzéseket kelthetünk a Játékosokban.

Kevés dolog növeli jobban az éppen vallomást tevő szerelmes megalázottságát, mint ha a másik, némi szabadkozás után megnyugtat, hogy azért még kedvel, és nem szeretné, ha emiatt elmaradna a hétvégi közös mozi.

Kevés dolog üt nagyobbat, mintha Vámpír szülőnk éppen egy nyugodt, zenehallgatós pillanatban dönt úgy, hogy átnyúl a barokk dohányzóasztal felett és kitépi az engedelmes Ghoul torkát, akivel elégedetlen volt az utóbbi időben. Miközben a háttérben az abszolút oda nem illő Loreena McKennit – All Souls Night szól.

És még sorolhatnám...

Geist: The Sin-Eaters – Ami veled történt, az csak a tiéd.

Nem mondhatod el senkinek, mert elmondhatatlan. Na, nem a misztikusságára gondolok, hanem a hitelességre. A szerelmed, akivel szeretnéd megosztani, hogy min mentél keresztül, hogy milyen a másvilág, hogy milyen halottakat látni azóta és velük kommunikálni, hogy milyen megélni az összes új képességed birtoklását – nos, legjobb esetben is aggódva, sajnálkozva néz rád, a történteket agyrázkódással, skizofréniával, poszt-traumatikus sokkal magyarázza.

Furcsa...
Ki gondolta volna?
Néhány hónapja híres voltam.
Gazdag.
Sikeres voltam.
Boldog voltam.
Elégedett voltam a munkámmal.
Veled.
És mindez azért történt, mert nem vettél ajándékot a gyerekeidnek...

Szintén jól megmutatja a film, hogy milyen megterhelő lehet a halottakkal (és még inkább a velük kommunikálni akaró élőkkel) való kapcsolattartás.
Milyen nehézségeket okoz, ha az ember átlát olyan fátylakon, amelyeken jobb lenne nem átlátni.
Milyen erőfeszítésekbe kerül valamit nem csinálni, amire képes vagy.

És milyen nehéz a régi életedbe visszahelyezkedni az új érzékelések fényében. Vagy legalább egy új, élhető életet kialakítani. Miközben a világ körülötted szó szerint tele van elveszett, bolyongó lelkekkel és napról-napra növekszik a számuk.

• Magyar cím: Azután
• Megjelenés éve: 2010
• Kiadó: Warner Bros. Pictures

The Adjustment Bureau

"They stole his future. Now he's taking it back.

Prelűd:
"Being earlier is just as bad as being late."

Először is, nem láttam a Good Will Hunting-ot, ami állítólag jó film, majd egyszer pótlom. Matt Damon-t így először a Dogma-ban láttam, ahol mint Loki parádézta végig a keleti-partot a nagyfejű Ben Affleck oldalkocsijaként.

Szerintem nagyon jó volt. Kicsit izgága, kicsit fárasztó, de azért a „Who’s house? Run’s house!” résznél sikeresen beépült a kedvenceim közé.

Aztán jött az Ocean’s sorozat, ahol még jobban beerősített, bár az izgága kölyök szerep továbbra is rajta ragadt.

Végül a Bourne trilógiában számomra teljesen a helyére került. Többnyire rinyálnak a színészek, hogy olyan nekik egy ikonikus szerep, mintha jóféle tehénbilloggal sütnének a seggükre, de nem hiszem, hogy olyan nagyon bánnák. Picsoid gráciák.

Tehát, ahogy Keanu Reeves – Neo, Morgan Freeman – Isten és Bruce Willis – John McClane, úgy Matt Damon is örökre Jason Bourne marad.

Tehát láttam egy trailert és kíváncsi voltam, hogy Jason Bourne hogyan lesz elnök.
Vagy szenátor. Vagy képviselő. Vagy tökmindegy.

A sci-fi része annyira nem érdekelt, bár Philip K. Dick nevén azért megakadt a szemem, a közvélekedéssel ellentétben, szerintem nem sikerült eddig egyetlen rendezőnek sem igazán elkúrnia azt, amit ő papírra vetett.

Történet:
"I don't care what you put in my way, I'm not giving up!"

Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor:

• Jason Bourne indul a választásokon. Elbukja, majd újraindul, mert a fasza gyerek nem adja fel.
• Átúszunk egy klasszikus Meg Ryan filmbe, azaz fiú találkozik lánnyal, szerelem, elszakadás, egymásra találás, újra elszakadás, keserédes merengés, végül heppiend.
• Közben szüttyög a Dark City szindrómában szenvedő Men in Black/City of Angels, ami igazából nem érdekel senkit. Illetve, szerintem kifejezetten férfiasak az ötvenes évekbeli öltönyök és a kalap viselése is visszajöhetne a divatba. Ja! Mellesleg nekik köszönhetjük, hogy Jason Bourne megint végigrohan egy fél városon. Ami jó.

Jobban belegondolva ennél többet nem is nagyon érdemes a történetre vesztegetni.
Senki nem fog szívrohamot kapni sem az "akció"-tól, sem a "thriller"-től, hiába ebbe a zsánerbe sorolták a filmet.
Ez egy bájos romantikus film, némi sci-fi (vagy inkább quasi-religious-fiction) körítéssel, személyes igény szerint merengéssel a sorsról, vagy egy jó beszélgetéssel a predesztinációról a film után egy sör mellett.

Színészek:
- Now what?
- Now... you can take the stairs.

Matt Damon – Jason Bourne.

Jó, ha nem akarok erőltetetten jópofa lenni, akkor kiemelném, hogy hitelesen hozza a mélyről feltörő politikust, aki megőrizte azt az őszinte, belevaló lendületet, ami miatt rá szavaznék nagyon szívesen.

De ha megfeszülök, akkor is visszatérek oda, hogy szembemegy az autoritással, a (nem-kormány)ügynökség üldözi és menekül, improvizál, rángatja magával a csajt a veszélyen keresztül és... Bourne. Na!

Emily Blunt – Nagyon kellemes a szemnek. Olyan, akitől tényleg kísértésbe jön az ember, hogy őt válassza, vagy az elnökséget. Na, nem mintha tudnám, milyen dilemma ez, de szívesen kipróbálnám pár napra. Mármint a filózást.

Hátrányára legyen mondva, hogy egy kellemes archetípus terméke, dekoratív ám nem túl hivalkodó kiegészítő, akárcsak Claire Forlani Joe Black oldalán, vagy Scarlett Johansson, ahogy Lincoln Six Echo után rohan. Esküszöm, nem tűnt volna fel, ha bármelyikükre kicserélik. Még úgy sem, hogy Johansson szőke.

John Slattery – „Gentleman Badass”

Nekem nagyon bejött ez a „nem rád haragszom, csak elbasztad a hivatali napomat két gemkapocs-zsiráf és a délutáni kávé között és különben is hétfő van” kisugárzás, amit utoljára Tommy Lee Jones-tól láttam ennyire átütően. Van nála ijesztőbb, van nála ügynökösebb, van nála ijesztően ügynökösebb. De valahogy sikerült átadnia a kartotékok és irathalmok poros szagát és súlyát, miközben az emberre omlanak.

Terence Stamp – Igazi, békebeli vén rohadék. Sajnálom, hogy nem vele játszatták el az Architect-et a Mátrixban, vagy a begonoszult Jim Phelps-t a Mission:Impossible filmben, ha már Peter Graves beintett a teljesen átgyúrt/elkúrt szerepre.

Keveset szerepelt, de akkor vitte az egész boltot. Bámulatos volt.
Van benne valami nyomasztóan lehengerlő pszichopata.
Riasztóak a nagyon kék szemű emberek.

Szinkron / Fordítás:
"All I have are the choices I make, and I choose her, come what may."

Fogalmam sincs. Ennél is kimaradt, bár úgy is megvan.
Talán majd egyszer, ha krónikus romantika-hiányomban újranézem és éppen fáradt leszek angolul hallgatni.

Extra:
- Were you just looking at my legs while I slept?
- I was helpless against the dress.
- It's a skirt.
- It's a belt!

A zenéje - az valami fantasztikus! Thomas Newman követte el, és ugyan nem taszítja le a trónról az örökös háttérzene-triómat (Equilibrium, Bourne Trilogy, Van Helsing), de erősen megszorongatja őket.

Vélemény:
"I'm not going to hurt you."

Egyszerű és nem egyszerű.

Ha hátborzongató akció-thrillert vártam volna, akkor csalódott lennék.

Ha háttérből manipuláló MiB / X-Files ügynökös sci-fit vártam volna, akkor csalódott lennék.

Mivel két nagy előnnyel indultam - 1. nem vártam úgy igazán semmit / 2. egy ismerős csaj azzal ajánlotta, hogy ha tetszett a Love Actually, akkor ez is tetszeni fog - és bár az utóbbi nem tuti tipp, simán elérzékenyültem ahol el kellett, minimál adrenalin-fröccs jött, ahol be volt tervezve és végül nem sajnáltam a rááldozott időt.

Meglehet, javíthatatlan romantikus vagyok.

Kinek ajánlom:
"You have the appearance of free will."

Bárkinek, aki szereti a New York-i látképet.
Bárkinek, akinek az is elég akció, ha az emberek rohangálnak és leverik egymás kalapját.
Bárkinek, aki szeret elgondolkodni a szabad akaraton, a sorsszerűségen, meg hogy mennyire helyes mások helyett (még ha szeretetből is) döntéseket meghozni a megkérdezésük nélkül.

Egyéb:
"We... are the people that make sure things happen according to plan."

Old World of Darkness
Mage: The Ascension – Első körben a régi WoD jutott eszembe, azon belül is a Technokrácia és az Új Világrend (New World Order) ügynökei.

Visszatartani az embereket attól, hogy ismerjenek olyan dolgokat, amiknek tudása nem egyszerű embereknek való, illetve tegyen olyan dolgokat, amik (nem megfelelő) hatással lehetnek az egész civilizációra. Nem azért, mert az NWO gonosz, nem azért, mert az igazság ellenségei, egyszerűen azért, mert ez így helyes és ez áll a többség érdekében. Legalábbis valaki, valahol ezt mondta.

Ha így nézzük a filmet, akkor ez egy kiváló példa arra, hogy az „embertelen” jelző nem feltétlenül jelent rosszat, csak éppen... idegen és nélkülöz mindenféle jó szándékot.

World of Darkness
Hunter: The Vigil – A film jó példa, ötletadó arra, hogy hogyan érdemes játszani a klisékkel. Ha a VALKYRIE ügynökeink elszakadnak a jól bevált fekete öltöny, fekete nyakkendő, fehér ing, napszemüveg kombótol, attól még ugyanúgy lehetnek ügynökszerűek.

Akár Mesélő, akár a Játékosok jól teszik, ha elrugaszkodnak az alapoktól és így nem szabvány Men in Black / Smith ügynök / mormon térítő kinézettel rohangálnak szerte a világban.

Changeling: The Lost – Első megközelítésben példa lehet ez a nem rossz szándékú, sőt meglehetősen szándéktalan Loyalist/Privateer Elcseréltekre, akik a szabadultakra vadásznak. Viszonylagos önálló akarattal ugyan rendelkeznek, de nehezebben adaptálódnak a váratlan helyzetekre és nélkülöznek bármiféle morális mérlegelési lehetőséget.

Ez előrelépés a szabvány faj-áruló archetípushoz képest, aki szabadságáért cserébe veti martalékul sorstársait a Fae-knek.

Ennek a gondolatnak egyik leágazása a szintén rossz szándéktól mentes Elementál (akik tudvalevőleg sokkal jobban deformálódnak agyban is), aki a „nagyobb jó érdekében” vagy egy „magasabb rendű (erkölcsi) kódex előírásait követve” megy szembe a többi Elcseréltel, abban a (nem feltétlenül tév) hitben, hogy az elszabadultak rendszeridegen paraziták, akiknek nincs semmi keresnivalójuk a sima emberek között.

Mage: The Awakening – Igazán csak szőrmentén érintve.

Az ügynökök hozzáállása jól példázza a Hübrisz erejét. Fanatizmusuktól hajtva kételyektől mentesen hajlandóak emberekben (nem feltétlenül közvetlenül) akár súlyos károkat is okozni, teljes életeket romba dönteni, sorsokat felforgatni.

Mert ők, vagy az általuk felsőbbrendűnek tartott autoritás ezt így látja jónak, helyesnek.
„Nem számít a miért, nem számít a hogyan, csak az számít, hogy szerintem így van jól.”

• Magyar cím: Sorsügynökség
• Megjelenés éve: 2011
• Kiadó: Universal Pictures

Source Code

"Make every second count "
"Groundhog Day meets Quantum Leap"

Prelűd:
"Everything's going to be okay."

Először is, muszáj leszögeznem, ha még nem írtam volna le, hogy mivel ez egy vélemény-blog (uram bocsá’ kritikai, ha nagyon fellengzős vagyok) és nem ajánló, ezért teszek nagy ívben a felhasználóbarát spoilerezés visszafogására.

Szóval. Be kell vallanom, hogy nekem elég kevés elég ahhoz, hogy egy filmet megnézzek. A hype az egyetlen dolog, ami akár évekig távol tarthat egy amúgy jó filmtől. De egy jó (vagy egy szar) trailer egyetlen momentuma elég, hogy érdekeljen a film.

A Source Code esetében egy piszok szar trailer volt az első, amivel találkoztam. Nagyjából elmondja az egész filmet sűrítve, arra meg magamtól is rájöttem, hogy a végén a jók győznek. Nahát.

Viszont Michelle Monaghan látványa úgy vonzott, mint Milla Jovovich hasa az Ultraviolet előzetesében.

Tehát egy helyes pofival megfogtak. Ők nyertek.

A második csík légypapír az a készítőkkel készített riport egyik kijelentése volt, miszerint itt bizony a Groundhog Day fog találkozni a Quantum Leap-pel, én pedig mindkettőt nagyon szerettem a maga idejében. Illetve egy túrót, most is szeretem őket.

Hát, ez baromi nagy tévedés. Igazából a Speed találkozik a Sliders-szel, de lehet, hogy ezzel túl sokat árultak volna el a filmből előre (mintha a trailer nem lett volna elég).

Mondjuk ezzel is megfogtak volna, sebaj. Lássuk a medvét!

Történet:
"Source Code is not time travel.
Rather, Source Code is time re-assignment.
It gives us access to a parallel reality." – Dr. Rutledge

Colter Stevens százados (kapitány, f@szomtudja, captain) vidáman röpköd Afganisztán festői (kék) egén, akció van, kérem szépen, aztán hirtelen gebasz és a fickó némi fejrázással és "mafasz?" arccal bambul a vele szemben ülő (szerintem helyes) bigére egy elővárosi vonaton kattogva.

Mire rájön, hogy mások számára ő igazából nem is ő (még a tükörnek sem), addigra jön egy detonáció és snitt.

Magához tér egy eléggé sufni-tuningoltnak vagy erőteljesen lezuhantnak tűnő kabinban, bejelentkezik az irányítás, derék katonánk tájékoztatást kér, megértően lesajnáló tekintetet és masszív félrebeszélést kap válaszul. Majd vissza a vonatra.

Újabb skizoid para, újabb robbanás, kabin még lerobbantabb, az irányításban ülő Colleen Goodwin százados még kutyaszeműbb és sajnálkozóbb. Rövid tájékoztatás: bomba robbant a vonaton pár napja, Stevens százados meg lesz oly kedves visszazuhanni az egyik áldozat bőrébe és kideríteni, hogy hol a bomba, ki a tettes és hány éves a kapitány (nem Stevens). Snitt.

No, nem lövöm le az egész filmet, ez a csiki-csuki megy egész idő alatt. Colter próbálkozik, megszívja, vissza a kabinba, lassan adagolják neki a tényeket arról, hogy mit keres a kabinban, többnyire félreduma vagy technoblabla, aztán megint mehet vissza a balettbe ugrálni. Illetve a vonatra tűzszerész-kutyát játszani.

Megtalálja, a tettest is megtalálja, a csaj is az övé lesz és trallala. Nem nagy meglepi.

A végén minimálisan gondolkodnia kell a nézőnek is, illetve moralizálnia hazafelé a moziból, vagy az .ISO letörlése közben. De ez határozottan opcionális tevékenység.

Színészek:
- It's the new me.
- I like it.

Jake Gyllenhaal – Igazságtalan lennék, ha fikáznám, mert igazából jó a szerepben. Illetve nem rossz. Leginkább elmegy. Ugyanolyan jó, mintha szolidan kétségbeesett fejjel, némi bujkáló őrülettel ugyanezt játszaná Jude Law, Jared Leto, Paul Walker, vagy Nicolas Cage.

Igazából, jobban belegondolva tökmindegy, hogy ki játszotta volna. Álljon neki kb. pofásan a borosta és hidd el, hogy harcolt Irakban és Afganisztánban.

Ha fair akarok lenni, akkor „mindegy ki” kijelentést tudom szűkíteni, mert pl. Daniel Radcliffe már a HP7•2 végén is hülyén nézett ki borostásan, Robert Pattinson-ról meg nem hinném el, hogy harcolt bármilyen háborúban.

Mellékvágány. Elnézést.
Szóval a fickó nem rossz, de olyan kis „mindegy”.

Michelle Monaghan – Van benne valami, amitől heteroszexuális férfiember máris vizualizál egy egészséges, több órás testmozgást vízszintesen (és több más pozícióban) akkor is, ha már hat éve fizikailag impotens.

Emellett éppen annyira van még benne „girl next door” érzés, hogy a (képzelt) világ mégse csak szupermodellekből és pornószínészekből álljon.

Ha gonosz akarnék lenni, akkor low budget Megan Fox, korunk instant ('90 évek) Sandra Bullock-ja, vagy egy fiatalabb Liv Tyler (amivel faszságokat beszélnék, mert Liv egy évvel fiatalabb nála).

Pont jó, pont jól.
Bár játszhatta volna... (rinyát lásd egyel feljebb)

Vera Farmiga – Szép szemű, szomorúan néző, MILF (vagy aki nem ismeri a kifejezést, "kellemes negyvenes"), aki nagyon tud... ööö... szomorúan nézni. Olyan megrendülten. Közben megértően. És zsebkendőt nyújt a csöpögő nózihoz, és sebtapaszt a térdről lejött lazúrra. Anya a javából, amilyet az ember ideális EVA-nak, vagy EDI-nek elképzel.

Ha jól tévedek, akkor anno a Magyar Péphadsereg vadászgépein is Kudlik Juli szinkronizálta a Raketnoj Trevogyét dicső pilótáink fülébe, mert az olyan megnyugtató.

Szóval Vera Farmiga is megnyugtató, mint egy pohár langyos tej egy csendes téli estén, fűtött szobában.

Szerintem jól is hozza a szerepet, igazából az ő arcán láttam a legtöbb színészi játékot, vagy inkább átélést. Valahogy hiteles volt a belső vívódása, úgy is, mint nő, úgy is, mint bajtárs. Piros pont!

Jeffrey Wright – Őt sem akarom bántani, de valahogy felrémlett, hogy biztos olcsóbb volt, mint Laurence Fishburne, vagy Brian Cox. Ott volt, öntelt volt, geci volt, "Olymindegy (Mk III)".

Szinkron / Fordítás:
"It's the same train, but it's different."

Igazán nem tudom, hogy miért szereztem be (opcionális) szinkronnal, amikor nem érdekel igazából a magyar szöveg. Azt hiszem valamikor a Serenity és a Vendetta környékén szoktam át az angolra. Amit értek, azt értem, amit nem, azt meg el tudom olvasni. Ügyes gyerek vagyok.

Akit érdekel, az nézze meg úgy. Nem hiszem, hogy javítani lehet ezen a fordítással, ellenben rontani biztosan. Alapvetően ez a film nem a pergő és összetett, érdekfeszítő dialógusairól lesz híres (nem lesz híres).

Extra:
"The explosion came from behind me."

Van neki Official Site-ja rendkívül idegesítően loopoló háttérzenével és hülyén olvashatatlanra dizájnolt szövegekkel.

Vélemény:
"I took your advice. It was good advice, thank you."

Amikor láttam anno a Tomb Raider-t, akkor kicsit bajban voltam, amikor a véleményemet kérdezték. Mert amellett, hogy AJ melleire csak az „egész estét betöltő” jelző jutott eszembe, a cuki tepsi-szájára meg számtalan szebbnél-szebb gondolat, csak annyit tudtam mondani, hogy a film „szarnak túl jó / jónak meg elég szar”.

Na, ez a film is ilyen. Nem sajnálom rá az eltöltött időt, fogalmam sincs, hogy újra fogom-e nézni, de azért... tisztességes iparos munka ez.

Hátrányára mondva, erősen érezni a frissen hántolt fa illatát is.

Egyrészt ugye, valahogy az újrajátszások vágásával sikerült elbaszni valamit, engem legalábbis kivetett magából az addig (egész) jól összerakott atmoszféra.

Aztán, részemről büdös az a logikai bakugrás, hogy ugyan a .gov semmit nem tud a merénylőről, de biztos benne, hogy az bizony ott volt a vonaton az utolsó nyolc percben. He?

Végül, a végén sikerült a közönségsiker érdekében (gyk. heppiend) jól megkavarni az alternatív valóságokat, ami engem inkább zavart, mint megnyugtatott.

Ja, persze, a favorizált realitásban mindenki megmenekül, kivéve szerencsétlen tanár urat, Stevens boldogan él és döngeti Christinát, Goodwin megkapja az üzenetet és mereszti a szemét, mint kezdő buzi a gőzben.

Kiinduló realitásban meg Goodwin fekete angyalt játszik, hadbíróság elé állítják, átkeresztelkedik Badloose-ra és legjobb esetben mehet Alaszka leg északibb részére egy katonai meteorológiai állomásról a jeget kaparni.

Kismillió másik realitásban a vonat utasai kevéssé dekoratív foltok a sínek mellett, illetve a terrorizmus elleni harc történelmi lábjegyzetében.

Hozzátenném, hogy biztos van olyan realitás is, ahol alanyi jogon jár a rózsaszín pegazus-póni-unikornis és olyan is, ahol ez az egész nem történt meg, mert a Homo Sapienset megették az idegenek. Szerencsére ezeket a film nem mutatja meg. Vagy sajnos.

Igazából ez egy hosszúra vett TV-sorozatrész. Amit teljesen felesleges volt 45 perc helyett 93 percben adni. Aminek a végén megnyugtatóan mentesítenek a moralizálás alól és mehetek betolni még egy dupla hambit a MekDöncibe. Köszönjük.

Kinek ajánlom:
"I'm asking you to have the decency to let me try."

Bárkinek, akinek van felesleges 93 perce.
Bárkinek, akinek hiányzik a Speed vagy a Sliders.
Bárkinek, aki szereti az agyát párhuzamos valóságokkal fárasztani.

Egyéb:
"You cannot alter this reality while inside the source code."

World of Darkness – A WoD – Immortals-ban szó esik a Testrablókról (Body Thieves). Nos, a sájniheppi alternatív valóságban Stevens voltaképpen elrabolja Sean Fentress testét és az életét. Okos emberek különböző fórumokon azzal védik, hogy Fentress amúgy is meghalt volna a robbanásban a többi emberrel együtt és nem olyan nagy ár az a mínusz egy lélek, amikor Stevens annyi jót tett és mindenki mást megmentett.

Lószart. Hiába ő a főszereplő, a legtisztességesebb az lett volna, ha szépen visszahúzódik és hagyja az amnéziás tüneteket mutató Fentress-t tovább élni Christinával, vagy bánom is én kivel, hogyan. Biztosan van olyan realitás is, ahol ez történt.

Szóval, érdekes lehet, ha a karakterek szembesülnek egy olyan Testrablóval, aki megpróbálja kimagyarázni magát, hogy ő tulajdonképpen megmentett több száz (ezer?) embert és jutalomként elve(he)tte ezt a testet. Hihető, nem?

Hunter: The Vigil – Akár a természetfelettivel baszakodó Null Mysteriis, akár a Cheiron Group, akár a Task Force: VALKYRIE is állhat egy ilyen, erősen immorális emberkísérlet mögött.

Egyrészt érdekes (kínos) lehet együtt dolgozni egy ilyen recirkuláló ügynökkel („Bocs, hogy a barátod feje leszakadt, a következő körben majd jobban figyelek rá...”).

Másrészt érdekes kaland lehet, amikor valahogy a karakterek is berántódnak ebbe az akadozó lemezbe és a lehető legjobbat kell kihozniuk egy 10 perces jelenetből.

Harmadrészt érdekes lehet azt is boncolgatni, hogy a karakterek hogyan döntenének Goodwin helyében, mit tennének meg a helyesnek vélt döntés érdekében és mindezt hogyan viszik véghez.

Changeling: The Lost – Elsősorban prelűdhöz jó a szituáció, de elképzelhető egy kooperatív, közös bevezető kaland is, több játékosnak.

Ezúttal sokkal erősebb a helyzetben rejlő erkölcstelenség, embertelenség, mint a Groundhog Day esetében.

Az Elcserélt egy „Ostromlott Vár” (Beleaguered Castle) nevű domíniumban raboskodik, ami folyamatos harcban áll ismeretlen támadóival.

Fogva tartója egy Rutledge (Ruthless, Red-Leg, Rot’ledge, stb.) nevű Fae, aki újra és újra visszakényszeríti őt egy adott időszilánkba, amíg nem elégedett az abban történtekkel.

Végül a karakter(ek) kezdi kétségbe vonni Árkádia valóságát és egy érző szívű szolga segítségével megszökik.

„Hello. A nevem Sean Fentress. Azelőtt tanár voltam, de erre nem emlékszem tisztán. Elrabolt egy tündér és arra kényszerített, hogy időszeleteket éljek át és a tökéletességig csiszoljam a történéseket. Elmenekültem. A tükörből egy elgyötört veterán tekint vissza rám, beesett, vizenyős szemekkel, másvilági háborúk sebhelyeivel. Ez az én új valóságom és megvédem bármi áron. Nem engedem, hogy újra visszavigyenek Odaátra.”

Promethean: The Created – Mi van akkor, ha a karakter egyik sarkalatos (utolsó?) Mérföldköve az, hogy ki kell szorítania egy lelket a hozzá tartozó testből és elfoglalnia a helyét? Persze, hogy az egyensúly őrzői (Isten, Halál, angyalok, miegymás) is elégedettek legyenek, előbb meg kell mentenie több száz másikat, amolyan megvesztegetésként.

Mi van akkor, ha a társaság válogathat az áldozatok közül, hogy viselkedésük, természetük alapján kit szorítanak ki és ítélnek teljes megsemmisülésre, hogy a helyébe lépjenek?

Mage: The Awakening – Ebben nincs nagy változás a Groundhog Day-hez képest: Időmágia, Glimpsing the Future (Time ••), Shifting Sands (Time •••), Prophecy (Time ••••).

• Magyar cím: Forráskód
• Megjelenés éve: 2011
• Kiadó: Vendome Pictures
  The Mark Gordon Company

Groundhog Day

"He's having the day of his life...over and over again."
"He's having the worst day of his life... over, and over..."

Prelűd:
Egy név. Egy meggyötört arc.
Egy ikon. – Bill "Fucking" Murray

Szerintem a fickó jó színész.
Erről simán lehet, hogy megoszlanak a vélemények, de hát szerintem szabvány-őrült-arcú Nicolas Cage is jó színész.
Mindenesetre szerettem volna megmutatni páromnak, hogy a „Bill „Fucking” Murray” mém, vagy ha úgy tetszik, istenítés honnan ered és miért szerepel szinte minden nap a theChive vagy a 9GAG oldalain.
Választhattam volna a Golfőrültek-et, vagy az Az ember, aki túl keveset tudott-ot, esetleg az egekig magasztalt Elveszett jelentés-t, de könnyed esti szórakozásként inkább ez tetszett meg.
Különösképpen azért, mert vannak visszatérő idézetek, amik a derűs értetlenség falába ütköznek, akárhányszor kibuknak a számon.
Ennek pedig véget kellett vetni.

Történet:
- Tökéletes ez a nap. Tervezni sem lehet ilyet.
- Dehogynem. Csak marha sokat kell melózni rajta.

Az alaptörténet egyszerű, mint a faék.
Phil Connors, az öntelt, cinikus faszkalap időjós az Isten háta mögé utazik, egy szabvány amerikai kisvárosba (három nagyobb út, random keresztezve egymást, takaros főtér, városháza, kávézó, kertes házak, esetleg egy Wal-Mart), hogy arról tudósítson, ahogy egy (nem egy, hanem „a”) mormota előbújik az odújából (illetve előrángatják) és mindenki azt lesi, hogy meglátja-e az árnyékát, vagy sem.
Ha az előbbi, akkor marad a cidri, ha az utóbbi, akkor dizsi van, mert itt a tavasz. Mivel Phil (nem a mormota, akit ugyanúgy hívnak) egy köcsög, ezért büntetésül újra kell élnie ugyanazt a napot újra-és-újra, egészen addig, amíg jó kisfiú nem lesz, nem hozza helyre a karmikus egyensúlyát, nem csajozik be, stb.
Dickens-féle karácsony szelleme, karácsony nélkül. Meg szellem nélkül, de a lényeg ugyanaz.
Megjavul. Helyrehozza. Becsajozik.
Vége főcím.

Színészek:
- Nem tudnám szeretni, mert csakis önmagát szereti.
- Én magamat sem szeretem. Adjon még egy lehetőséget!

Bill Murray – Bár nekem kissé sántít az önelégült, egomán barom figurája az elején, mivel Murray-ről valahogy alaphelyzetben süt valami belső feszültség, önbizalmi válság, önbecsmérlés, amit kicsinyes arroganciával nem tud hitelesen palástolni. Persze, értem én a passzív-agressziót, de valahogy ez nem igazán volt hiteles. Legfeljebb felejthetően hisztis. Amint viszont beindul a film, egyszerűen kivirágzik. A pocsolyaszerű, vizenyős tekintet, ami vagy konstans az ember feje fölé mered, vagy ontja magából a „Fuck My Life!” életérzést. A reményvesztettség, a kilátástalanság, a magárahagyatottság, a szín tiszta őrület és a passzív tragikum, mindenféle pátoszos mártíromság nélkül – mindez egy vígjátékban. És ráadásul működik!

Andie MacDowell – Alap cukiság-faktor, 90-es évek módra. Nem szöszke - Meg Ryan kiesett. Nem gömbölyded – Sandra Bullock kiesett. Tehát akkor lesz egy Andie MacDowell hátközépig érő göndör barnasággal, mélybarna, kávé meleg szemekkel és instant szerelembe eséssel. Semmi igazán extra. Csak szép. Meg ott van és szerethető.

Angela Paton – Bár nagyon mellékszereplő, de imádom ezt az idős hölgyet. A köznapi „idős hölgység” megtestesítője. Mindkét szót külön kihangsúlyozva, banyatank, hajháló és kaffogó műprotkó nélkül.
Először itt láttam, Mrs. Lancester a tökéletes vendéglátó. Bár gyakran fogalma sincs arról, hogy mi folyik körülötte, de azért a vendég az első és bármit meglehet nézni a konyhában, hátha van belőle valahol.
Aztán a Star Trek: Voyager-ben láttam egy hologram udvarházban, ahol előbb főtt kukoricát és egyéb falnivalót, később vasvillát és egyéb ölnivalót próbált rá/bele tukmálni a Csillagflotta tagjaiba.
Aztán a Vészhelyzet-ben tűnt fel újra, mint Mrs. Ransom, a horgolt csipketerítőkkel és az ötórai teával a sürgősségi osztály betegeként.
Mellesleg nagyi az Amerikai Pite esküvős folytatásából. És még sorolhatnám.
Szóval, ha hatvanas, bongyor ősz hajú, szimpatikus, család melegét árasztó nagyit akarok magam elé képzelni, akkor többnyire ő jut eszembe.

Szinkron / Fordítás:
- Volt már deja vu érzésed?
- Nem kérdezted már egyszer?

Bevallom, nem néztem még meg eredeti nyelven, annyira hozzátartozik a kamaszkorom nosztalgia-faktorához Tahi-Tóth László hangja és a (helyenként félrefordított) idézetek. Valahogy a méla undort legjobban ez a hang adja ki.
Bár ez azért egy kicsit fájt:

Come on! All the long distance lines are down?
What about the satellite? Is it snowing in space?
Don't you have some kind of a line that you keep open for emergencies or for celebrities?
I'm both. I'm a celebrity in an emergency.

VS.

Ne mondja! Minden távolsági vonal megszakadt?
Mi van a műholdakkal? A világűrben is havazik?
Nincs egy tartalék vonaluk vészhelyzetekre vagy ünnepségekre?
Vagy mind a kettőre. Tudja, mert végveszélyben kellett ünnepelnem.

Extra:
"Ez Nancy. Egy ruhaboltban dolgozik és mókusként makogva szokott elélvezni..."

Daily News • Groundhog Day – Where are they now?

Vélemény:
"Szánalmas baromság! Ezer ember fagyoskodik egy nyamvadt patkány megnyilatkozását várva!"

Kellemes meglepetés, hogy bár könnyed bugyutaság, mégis időtálló alkotás. Sőt, valamilyen szinten hiánypótló az újranézése, mert nem nagyon emlékszem, hogy a rom-kom kategóriában születnének-e hasonló alkotások az utóbbi időkben.
Hirtelen két jó film ugrott be, a hasonló, alternatív valósággal játszó The Family Man 2000-ből és a „nem-túl-nyálasan-romantikus” kategória favoritja, a Love Actually 2003-ból. Egyik sem ma volt. Hiányzik ez a szintű, kiszámítható végű, bájos idétlenség.
Persze csak azért, mert sznob vagyok, és nem jön be / nem értem az Adam Sandler / Ben Stiller féle fingós-böfögős humort.

Kinek ajánlom:
- Itt dobod ki a taccsot, vagy majd a kocsiban?
- Itt is... Ott is...

Bárkinek, aki szeretne egy jót röhögni.
Bárkinek, akinek hiányoznak a kilencvenes évek romantikus vígjátékai.

Egyéb:
- Nincs önnek deja vu-je Mrs. Lancaster?
- Nem hiszem, de majd körülnézek a konyhában!

The Sims – Punxsutawney házai, boltjai, főtere és a városba vezető úton látott házak fantasztikusan jó alapanyagok, ha az ember szeretne (bár néhány évtizeddel ezelőtti) valóságos amerikai kisvárost építeni a szabvány "négy fal, egy tető, oszt jó'van" helyett.

World of Darkness – Első körben egyértelműen Mage szempontból érdekes a történet, azon belül pedig az Időmágia különféle alkalmazásaira ad jó ötleteket mind a Mesélőnek, mind a Játékosnak.
Például:
Perfect Timing (Time •)

Éled a szél.
Egy kutya felugat.
Jön a pénzeskocsi.
Herman kiszáll. Bemegy a bankba.
Kiszáll Felix is, az arcán savanyú kifejezés.
Jól van Doris, gyere szépen!
Igazítsd meg a kebelféked! Így már jobb.
"Félix. Hogy van kedves Doris? Adna egy rollni huszonöt centest?"
Tíz, kilenc, nyolc...
Kocsi.
Hat, öt, a negyeddolárosok...
Három, kettő... (és Phil le is lépett a pénzeskocsiból kiemelt táskával.)

Ezen kívül még jó pédákat adhat a következőkre: Glimpsing the Future (Time ••), Shifting Sands (Time •••) vagy akár Prophecy (Time ••••).

Második körben nekem egy különösen kegyetlen ötletnek tűnik a folyamatos loopolás egy Changeling számára az "addig nem megyünk tovább, amíg nem csinálod jól" Fae birodalmában, vagy a Bargain létrejötte előtt egy leendő Sin-Eatert is lehet szivatni élete utolsó napjának újraélésével.

Jobban belegondolva ez elég általános mese lehetőség.

• Magyar cím: Idétlen időkig
• Megjelenés éve: 1993
• Kiadó: Columbia Pictures Corporation

Változások

Mivel lassan másfél éve nem írtam ide semmit, ezért ésszerű lenne lezárni ezt a „majd én megmondom arcba” próbálkozást és emelt fővel továbbállni.

Ehelyett megpróbálkozom egy újrakezdéssel, mégpedig abból az apropóból, hogy mind a személyes kíváncsiságom, mind az egyéb irányú érdeklődésem miatt mostantól igyekszem igen sok filmet és könyvet pótolni, hogy szerteágazó, ám felettébb sekélyes műveltségemet fejlesszem.

A személyes kíváncsiság kérdése egyszerű: végignézem a Wikipedián minden év filmtermését (az egyszerűség kedvéért a mainstream taknyot, igen) és kiválogatom belőle azokat, amik érdekelnek.
2001-től haladok visszafelé, csak a tavalyi évből van vagy hatvan film, ami érdekel. Ha minden évben lesz ennyi, akkor az kb. 3-6000 film, amit meg kéne nézni.
Unatkozni nem fogok.

Az egyéb irányú érdeklődés kb. azt jelenti, hogy más aspektusokból is megvizsgálom az adott alkotást.
Ez jelenleg azt jelenti, hogy:

1. mivel esztétika-buzi vagyok, ezért néha ki fogok emelni pár dolgot, ami a szemnek kellemes.
2. mivel World of Darkness-t mesélek, ezért néha ki fogok emelni pár dolgot, ami miatt forrásanyagként érdemes megtekinteni / elolvasni az adott művet.
3. emellett vagy a saját (fantasy) világomat reszelgetem, vagy World of Warcraft-ozom, vagy a The Sims 2-vel játszom, tehát várható néhány megjegyzés ezekhez kapcsolódóan is.

Szóval, mindent összevetve, igyekszem még szubjektívebb lenni.
De legalább nem rabolni feleslegesen a helyet az interneten.

Jó szórakozást... már ha érdekel ez még valakit.