Battle: Los Angeles

It's not war. It's survival.

Prelűd:
"Shit! I'd rather be in Afghanistan."

Ez megint csak egy olyan film, amit a negatív kritikák ellenére, vagy éppen azok miatt néztem meg. Ugyan a District 9 okozta csalódást még mindig nem hevertem ki, az „Atomot! Atomot a bestiáknak!” óta van bennem valami megmagyarázhatatlan vonzódás az idegenes-inváziós filmek iránt.
De lehet az is, hogy ez a rajongás az X-COM játékoktól ered.
Nem tudom.

Történet:
"When invading a place for its resources, the first step is to wipe out the indigenous population."

Egyszerű, mint a kockakő.

• „Ellenség” támad, meglepetésszerűen, technikai és stratégiai fölényben, ráadásul hazai terepen, ami taktikailag a saját csapatoknak, pszichológiailag az „Ellenségnek” kedvez.
• Saját csapatok a „Bázison” művészien előadják a „fejetlen csirkék rohangálása” performanszot, ami sztenderd formáció a hadseregnél vészhelyzet esetére (lásd Black Hawk Down).
• „Szakasz” elmegy A pontba, hogy összeszedje a „Civileket” és elvigye B pontra, mielőtt a saját légierő leradírozná A pontot. Közben ellenállásba ütköznek és pusztulnak. Megtalálják a „Civileket”, elviszik őket B pontba, bombázás elmarad, mert „Bázis” nincs többé. Irány a „Bázis” (helye), kicsit hiénázni a fellelhető készleteken. Közben a lelkileg-szellemileg szétcsúszó „Szakaszt” helyredumálja a „Parancsnok” és indulnak tovább „Vészbázisra” a „Civilekkel”.
• Közben „Parancsnoknak” ötlete van, hogy lehetne keresztbetenni „Ellenségnek”, tehát „Civilek” irány tovább a „Vészbázisra”, „Szakasz” meg természetesen „Parancsnokkal” tart akciózni.
• Akció sikeres, „Ellenség” egy ponton megszívatva, remény a saját csapatoknak, irány „Vészbázis”, újratöltés és vissza, harcolni, mert messze még a diadalmenet. Vége főcím.

Random-generátor:

• Helyszín: Los Angeles / Korea / Vietnám / Bosznia / random afrikai / ázsiai / dél-amerikai terrorállam / Kerepestarcsa-Külső
• Ellenség: űrlények / oroszok / kínaiak / arabok / terroristák / zombik / mutánsok / vérszomjas nyugdíjasok
• Szakasz: tengerészgyalogosok / rendőrök / gimnazisták / focicsapat / Powerpuff Girls / szelektíven kiválasztott Medián közvéleménykutató-csoport
• Parancsnok: (törzs)őrmester / az Elnök / Jack Ryan / John McLane / Rambo / Super Mario
• Civilek: civilek / sebesültek / kisiskolások / “a lányom” / állatmenhely bentlakói / transzplantációs lista első tíz helyezettje
• Taktikai hátrány: vezetési hiba / szervezési hiba / esős idő / napos idő / nincs térkép / nem olvasható az utcatábla / nincs térerő / késsel jöttünk tűzharcba
• Váratlan fordulat: elemről működnek / nem bírják a country zenét / allergiásak a méhekre / számítógép-vírus / vírus / elbukják a népszerűségi szavazást

A végeredmény: PROFIT!
Csak ne bonyolítsuk túl.

Színészek:
- Santos, you okay?
- Yeah. I got that nasty stuff all over my mouth, man.
- Ha ha ha ha!
- It's not funny!
- Ha! You let him do you on the first date...

SSgt. Michael Nantz – Aaron Eckhart

Engedjék meg, hogy bemutassam Nikolaj Coster-Waldau szögletes állú kiadását, mellesleg Harvey Dent fő-államügyészt, aki kiválóan tudja összevonni a szemöldökét, szúrósan-elszántan néz parancsszóra, és szabadidejében élő reklámja Csajkovszkij Diótörőjének.

Jobb, mint a semmi, de... de még csak frappáns hasonlat sem jut eszembe róla.

Amikor megláttam a Black Hawk Down első tíz percét, akkor vinnyogtam a röhögéstől, hogy jó kis film lesz ez: Obi-Wan Kenobi, Snake Dupree, a trójai Hektor, Jurgen, Chet, Ray ‘Shep’ Shepard, Lucius Malfoy, Brian Mobley sheriff, Jaime Lanister és Legolas kalandjai Mogadishuban.

Amikor megláttam Eckhart állát, akkor eszembe jutott John Travolta és a Tango & Cash, de igazából tökmindegy, hogy ki játszotta volna a “Parancsnokot”. Valami kiképző-fejű oszt jól van.

Nagyjából igaz ez a “Szakasz” többi tagjára is. Legyenek ott, többnyire nézzenek ki riadtan, néha mutassanak némi elszántságot. Köszönjük.

TSgt. Elena Santos – Michelle Rodriguez

Rodriguez tényleg „tökmindegy” alapon van a „Szakaszban”, gyakorlatilag csak azért, hogy a pol-korrektség jegyében legyen a filmben egy altiszt a légierőtől, egy nő és egy latino is. A költséghatékonyság jegyében ő ezt egy személyben hozta. De jó!

Na most, ha valaha is rendezek akciófilmet és szeretnék bele egy olyan nőt, aki kisebbséghez tartozik, alapjában szexis, sugárzik belőle az agresszió és a nőiessége nem teszi hiteltelenné a jobb egyenest és/vagy a baszom nagy mordályt, akkor Michelle Rodriguezt választanám. Persze, én nem vagyok hollywoodi rendező/producer, de úgy tűnik, őket sem a kreativitásukért fizetik. Vagy igen?

Engedjék meg, hogy bemutassam a kreatív kaszting gyöngyszemeit: Luz a Machete-ből, Trudy Chacon az Avatar-ból, Chris Sanchez a S.W.A.T.-ból és Rain Ocampo a Resident Evil-ből.

Kérjük, találja meg a különbségeket a képen! (a szemkötőt jelölni nem ér!)

Vélemény:
"Maybe I can help. I'm a veterinarian."

Nem tudom. Tényleg nem.
Nem volt rossz. Jó sem.
Egy háborús film volt, azon belül is, egy kiragadott részlet, egy harcérintkezés bemutatása.
Annak jó volt.

Sokan lehúzták kritikában a csillagos-sávos propaganda-film jellege miatt, sokan az akciójelenetek közé szuszakolt, erőltetett drámaiság miatt, sokan a hiteltelenség miatt.

Miközben néztem, a legtöbb fikázásra találtam magamban magyarázatot, viszont ha eltekintek a negatív kiemelésektől, akkor nem marad semmi igazán jelentős ebben a filmben.

Ellentétben a már említett Black Hawk Down-nal, ahol azért kellemes és elgondolkodtató a helyzet iróniája (a tragikuma ellenére), hogy technikai erőfölényből is mekkorát lehet pofára esni, itt már a kiindulás a szívás és az egészet talán az űrlényes filmektől megszokott, „innen szép nyerni” katarzis adhatná meg, ami itt igazából nincs.

Inkább csak amolyan „jó mulatság, férfimunka volt” érzést hagy a film, a csata, meg az egész történet. Lezárás nélkül, tanulság nélkül, borzongás és hazafias hevület nélkül.

A kritikák kritikája:

Mivel magyar oldalakon is és a Rotten Tomatoes-on is hasonló kritikákkal, illetve kiemelt rossz részletekkel találkoztam, ezért szeretnék kisebbségi véleményt megfogalmazni:

• Milyen hülyék az idegenek, hogy egy központosított irányítóbázis kilövése elég ahhoz, hogy a nyamvadt kis emberek ledarálják az egész bagázst.
  Hibás megfigyelés és következtetés. A ledarálás nincs benne a filmben, csak egyetlen harci irányítási pontot gyaktak le hőseink, amitől a lokális idegen légierő szépen lepotyogott. Légierő nélkül meg ők fognak szívni, ha az emberiségnek még maradt a sajátjából valami.
  
  Szerintem egy robotgép irányító-központ szétlövése emberi haderőknél is okozna némi fejetlenséget, biztos azért, mert milyen hülyék vagyunk mi emberek, hogy nem jöttünk még rá...


• Béna drámázás, No. 1.: Milyen gáz már, amikor a kiskölök cipőfűzőjét kötözgeti a főtörzs. Jó, hogy nem törli meg a nóziját!
  Szerintem egy ilyen szituációt kétféleképpen tud átvészelni egy katona, ha ember marad minden körülmények között, vagy ha átvedlik állatba. Ez egy teljesen emberi gesztus volt, engem nem zavart.
  
  Másrészt viszont nem is érintett meg. Ha szakaszparancsnokként öt civil (ebből három gyerek) kijuttatása a műveleti területről a feladatom, és észreveszem, hogy kiscsávónak ki van kötődve a cipőfűzője, akkor rászólok, vagy bekötöm én. Mert a francnak hiányzik, hogy a kölök esemény közben essen pofára valamelyik katonám előtt, vagy emiatt maradjon le, kelljen érte visszamenni, potenciálisan embert veszélyeztetni / veszíteni.


• Béna drámázás, No. 2.: Milyen gáz és erőltetett már a konzerv lelkesítő duma a „te leszel az én kis tengerészgyalogosom” szöveggel a szarrá lőtt bázis közepén.
  Szituáció: van egy kissrác, akinek éppen most halt meg az apja, pillanatokon belül sírógörcsöt kap, amit kezelni kell valahogy, ha nem előzzük meg, ráadásul tényleg szar neki, frissen elárvulva. Emellett körbeáll egy tucat, huszonéves újonc, akiknek ez a csata a tűzkeresztségük, kezdenek szétcsúszni lelkileg, itt állunk a legyalult bázisunk, a legyalult városunk, a vesztésre álló országunk közepén és ezek tőlem várnak iránymutatást.
  
  Na most, adott helyzetben az anyám tyúkját sem tudnám idézni, de a szar klisék biztosan eszembe jutnának: ki kell tartanunk / van remény / ha összefogunk, és nem adjuk fel, akkor élve megússzuk / a becsület úgy kívánja, hogy ne fussunk el és szálljunk szembe bármilyen kicsi az esély.
  
  Könyörgöm, egy haldoklónak is azt mondanám, hogy tartson ki és minden rendben lesz, hiába unalmas szar duma és hazugság!


• Béna drámázás, No. 3.: Latino vendégmunkás hősködése persze kellett bele és nemá’ hogy a halála jobban kiakasztja a katonákat, mint a társaik elvesztése.
  Hősködés: a fiadat éppen menekítik ki a katonák, közben az egyiket lazán kilövik mellőled és jön a kurva nagy idegen lény, te ott állsz, a földön ott van a kilőtt katona fegyvere. Mit teszel?
  
  Részemről én 50-50%-ban vagy „felkapom” (4-5 kg) a fegyvert, nagyjából irányba tartom, meghúzom a ravaszt és imádkozom, hogy azzal a szaros fémdarabbal semmi mást ne kelljen csinálni, ahhoz, hogy működjön. Vagy nyüszítve összekuporodok a legközelebbi fedezékben és könyörgök, hogy mentsenek meg. Ez utóbbinak egy verziója az, hogy sikoltozva elmenekülök.
  
  Szerintem az ilyesmi teljesen véletlenszerű és kiszámíthatatlan.
  Túl sok mindentől függ az adrenalin szintjétől a hólyag telítettségéig.
  
  Egyáltalán nem tartom hiteltelennek a „hősiességét”, azt sem tartom hiteltelennek, ha valaki a támadó oroszlán ellen felkap egy hosszú botot és hadonászik előtte. Az ilyen előfordul.
  
  A civil halála: ez, amennyire tudom, a harctéri pszichózis része. Egyrészt, arra lehet képezni a katonákat, hogy ők meghalhatnak, arra is, hogy a társukat kilőhetik mellőlük. Arra kevésbé, hogy ártatlan, képzetlen, védtelen embereket lemészároljanak a szemük láttára. Emellett a civil jelenti egyben az értelmet az értelmetlenségben, ő nem egyszerűen egy embertárs, hanem megtestesíti a feladatot, amiért áldozatot kell és érdemes hozni, elvesztése egyenlő a bukással, a saját képességek megkérdőjelezésével, bármiféle ellenállás haszontalanságával. Ha valakibe pár hónapon keresztül szuggesztíven sulykolom, hogy a piros bögre összetörése morálisan, taktikailag és úgy általában emberileg megengedhetetlen, majd fogok egy kalapácsot és apró darabokra töröm, akkor bizony az a valaki ki fog akadni.


• Nemá’ hogy gyalogosokat küldözgetnek be néhány civilért és nem gyalulják simán le a terepet / nem dobnak oda atomot, ez teljesen irreális.
  „Tábornok, amellett, hogy elismerjük az emberiség megmentéséért tett erőfeszítéseit, meg kell jegyeznünk azt is, hogy a beérkezett segélyhívásokat figyelmen kívül hagyta és semmilyen kísérletet nem tett a civilek megmentésére, ezen kívül az atomfegyver bevetésével további polgári veszteségeket okozott és évtizedekre élhetetlenné tette a nyugati partot. Isten hozta önt a hadbíróság előtt!”


• Nemá’ hogy egy sima RPG-vel csak úgy lenyesi a csaj a csúcstechnológia idegen repülőt!
  Nemá’ hogy egy csecsen szakállmatyi egy RPG-vel csak úgy lenyes egy Mi-24 harci helikoptert!

Nos, kb. ennyi. Ez egy háborús film, sci-fi köntösben.
Nem több, nem kevesebb. Tessék így értékelni!

Kinek ajánlom:
- So what's your take on this, specs?
- I don't know, extraterrestrial?
- You mean like from space?
- No, from Canada.

Bárkinek, akinek hiányoznak az 50-es években készült II.vh.-s háborús filmek.
Bárkinek, aki nem akarja ezt a majdnem két órát inkáb CoD vagy MoH játékkal elütni.
Bárkinek, aki nem lesz rosszul a divatos "kamerarázós" efekttől.
Bárkinek, aki megvan katarzis nélkül is.

"One of the serious problems in planning against American doctrine is that the Americans do not read their manuals nor do they feel any obligations to follow their doctrine." - from a Russian document

"The reason that the American army does so well in wartime, is that war is chaos, and the American army practices chaos on a daily basis." - a German general officer

"If we don't know what we are doing, the enemy certainly can't anticipate our future actions!" - Anonymous

Hevenyészett fordításban (előre is elnézést):

Az amerikai doktrína elleni tervezésben az a legnehezebb, hogy az amerikaiak nem olvassák el az útmutatókat és nem érzik szükségét, hogy kövessenek bármilyen doktrínát." - egy orosz dokumentumból

"Az amerikai hadsereg azért teljesít olyan jól háborúban, mert a háború káosz, és az amerikai hadsereg azt napi rendszerességgel gyakorolja." - egy német tábornok

"Ha mi sem tudjuk, mit teszünk, az ellenség egészen biztosan nem következtetheti ki a lépéseinket." - Ismeretlen

• Magyar cím: A Föld inváziója - Csata: Los Angeles
• Megjelenés éve: 2011
• Kiadó: Columbia Pictures

Jonah Hex

Revenge Gets Ugly

Prelűd:
"Life like that, it sounds a hell of a lot like being damned."

Alapvetően szeretem a képregény- és játékadaptációkat, még akkor is hajlandó vagyok megnézni őket, ha Uwe Boll a rendező, vagy eleve látom, hogy irgalmatlanul lehúzták a kritikusok.

Ebben az esetben a trailer ugyan megfogott (steam-punk / western / DC Comics), de nem vártam túl sokat. Az idei évre már ellőttem az instant steam-punk lelkesedés patronomat a Sucker Punch-csal, szóval... gondoltam, ha anno a Wild Wild West is elment, akkor ebbe sem halok bele.

Történet:
- Magnificent, isn't it?
- It's bigger than a breadbox, that's for sure...

Na, az nem nagyon van. Címszavakban:

• Sergio Leone vágóképek (ördögszekér asszem pont nincs). Hex halott rosszfiúkat szolgáltatna be a helyi őrsön. Megpróbálják átverni, kinyír mindenkit. Mellesleg laza kis főhajtás Clint Eastwood előtt.
• Láthatjuk Hex múltját, amiben főgonosz vegzálja, kiírtja a családját, megégeti az arcát és még durcás is rá. Aztán elengedi, mert különben nem lenne film, illetve szeret veszélyesen élni.
• Idő felpörög, Hex fejvadászkodik, főgonosz elvileg meghalt, mindenki boldogtalan és szar hely a vadnyugat. Keleten és délen is az!
• Megismerjük „A Nő”-t. Kurva. Minő meglepetés. Laza, beszólós, fan service – de persze nem túlzottan, mert PG-13 a besorolás és vigyázni kell (Istenem, megint az HBO és a mérce!), ám aki még nem látott ennyit Megan Fox combjából és/vagy dekoltázsából, az valószínűleg remeteként él a Bükkben, vagy nincs internet-elérése.
• Kiderül, hogy főgonosz mégis él, rabol, öl és fosztogat. Nem mellesleg megszerzi darabonként az Államok leges-leges-még-leg-titkosabb fegyverét és kedélyesen eltököl a LEGO-val, hogy jól megbosszulja a polgárháború elvesztését. És ártatlanok vére fog folyni majd jól.
• Persze Hex-et rászabadítják főgonoszra, majdnem elkapja, aztán mégsem, aztán mégis. És megöli. És meghal, másodszorra is, most már igazán. Mellesleg boldog július 4-ét. Hős és hősnő naplementében esőben balra el.

Nemrég néztem újra a nagy klasszikust - Once Upon a Time in the West (Volt egyszer egy vadnyugat) -, és megállapítottam, hogy mocskosul el vagyunk kényeztetve a TV sorozatok fejlődésével.

Míg anno egy MacGyver vagy egy Knight Rider 45 perc alatt nem kínált többet sablonos, bár szerethető és újranézve kissé bugyuta sztoriknál, addig ma az HBO alaposan nyakon önt minket a kamaradarabnak, vagy mini-drámának beillő filmekkel.

Példák a teljesség igénye nélkül: The Borgias, Game of Thrones, Spartacus, The Tudors.

Ezek a sorozatok 60 percben olyan magasra rúgták fel a mércét, hogy egyszerűen nem vállalható egy 81 perces filmtől, hogy a története, a karakterei, a konfliktus és a végkifejlet is olyan lapos legyen, mint a Nagy Sós-tó (Utah, Egyesült Államok). És kb. annyira életteli.

Színészek:
- He don't look so tough.
- He looks tough to me.
- Not to me. Watch this!

Jonah Hex – Josh Brolin

A smink jó, az alakítás jó, a karakter... nos, ezt a fejet az Isten is western filmre teremtette. Kár, hogy Brolin egyedül képtelen pótolni a forgatókönyvíró(k) és a rendező hiányosságait és nem viszi el az egész filmet a hátán, mint Clint Eastwood bármelyik részt a Dollár trilógiából. Lehet, hogy vajszívű vagyok, de szerintem ez esetben ez nem az ő hibája. Itt egyszerűen nem volt mit elvinni.

Quentin Turnbull – John Malkovich

Úgy tűnik, hogy meg vagyok én áldva mostanában a Malkovich filmekkel. Nem rossz, nem rossz, de valahogy nem az igazi. Hiányzik belőle az őrület, a szociopata attitűd, a lehengerlő stílus, az erő... úgy nagyjából minden, amitől igazán jó főgonosz lehetne.

Lassan azon kaptam magam, hogy még akár szimpatikusnak is találhattam volna, pedig a készítők azért arra ügyeltek, hogy gondosan a számba rágják, ő a gonosz, rossz, pfuj!, terrorista – ergo halál reá és különbenis.

Fájó szívvel gondolok arra, hogy ezt a szerepet nagyon nem kellett volna elvállalnia, akkor inkább játszotta volna Gene Hackman, Jeff Bridges, vagy urambocsá’ Kenneth Branagh.

Lilah – Megan Fox

Igazán hálás lehetek, mert a szereplésének köszönhetően megértettem Lady Gaga egyik performanszát: minden jobb baconnel + mindenki jobban néz ki fűzőben = fűző baconból, azaz PROFIT!

Most tényleg... egészséges férfiember nem rúgná ki az ágyából, de tudjuk, hogy a férfiak merítése igen széles kört felölel, szóval emiatt nem kéne olyan gyakran szerepeltetni.

Vessetek rám követ, de szerintem annyira nem csúcs-szuper nő, végképp nem jó színész.

Az erotikusnak szánt jelenetben azt néztem, hogy milyen jópofa a hímzett párna, ami fogamzásgátló eszközként hevert Brolin és a ráhengeredő Fox ágyéka között. Illetve annyira nem volt korhű és/vagy hiteles és/vagy meggyőző vadnyugati szajhaként, hogy az már szinte felháborító.

Jelmezbálba mondjuk elmehetne...

Esküszöm, fel sem tűnt volna, ha mással játszatták volna el a szerepet, legfeljebb azért, mert jobbak lettek volna.

Salma Hayek mellei nagyobbak, Catherine Zeta-Jones fűzője jobban néz ki, Kate Beckinsale dögösebb, Liv Tyler lábai szexisebbek, Jennifer Love Hewitt pofija csinosabb, Görög Zitáról meg több meztelen kép van a neten.

Talán azért mégsem cserélhető fel bárkivel.

De hogy ő is jobban játszott volna, az biztos!

Burke – Michael Fassbender

Igazán tetszett, mint a főgonosz csicskása. Minden rendben volt, a macskajancsi viselkedés, az akcentus, az egész figura megérdemelné a saját főgonoszi státuszt. Mondjuk, a maori tetoválás nem nagyon megy a vadnyugathoz szerintem, de ez legyen az én bajom. Ha divatbuzi, hát divatbuzi...

Viszont, köszönhetően a vadnyugati zsánernek és a jellegzetes kalapnak, állandóan a Firefly és Badger jutott eszembe, akárhányszor képernyőre került.

Extra:
- Tell me, what's it like to go through life with a face like that?
- Let me show you!

A film zenéjét a Mastodon nevű amerikai metálzenekar követte el és ugyan nekem semmit nem mond a nevük (amiért szégyellhetném is akár magam, de nem), el kell ismernem, hogy piszok jó munkát végeztek.

Ugyan jobban szeretem a hagyományosabb filmzenéket, de a stílust tökéletesen sikerült megfogniuk, sehol nem éreztem, hogy zsáner-idegen lenne a metál egy westernhez.

Vélemény:
"Christ, woman, how many men you seeing today?"

Mivel többé-kevésbé ismerem az alapjául szolgáló képregényt, ezért nem is tudom, mit gondoljak.

Egyrészt ugye, eredetileg is az összes western-klisé egymásra hajigálásából született. A készítők többnyire nem is vették túl komolyan magukat (bár volt néhány minőségileg tragikus hullámvölgy) és nekik köszönhető, hogy a 70-es években kezdett sorozat a mai napig fut, szinte egyetlen western képregényként.

Másrészt viszont, nem gondoltam volna, hogy a Wanted után még valami ekkora csalódást fog okozni. Nem vártam HBO szintű csöcsöket és kamerába fröcsögő vért, de aki szereti az eredeti képregényt, az semmiképpen ne nézze meg. Sem a hangulatát, sem a humorát nem sikerült megfogni.

Vannak képregények, amiket egyszerűen nem érdemes PG-13 besorolás alá elkészíteni.
Könyörgöm, még az ultra-soft Constantine is R kategóriás!

Ez egy egyszer nézhető, se nem rossz – se nem jó, sótlan képregény-feldolgozás, forró nyári délutánokra, amikor az ember agya nem kívánja a megterhelést és még szeretkezni sincs kedve jóérzésű embernek.

Kinek ajánlom:
- You get uglier every time I see you.
[Jonah smiles]
- Lord, don't do that! You'll break every mirror we got in stock.

Bárkinek, akinek nagyon hiányoznak a western filmek.
Bárkinek, aki szereti a képregény-feldolgozásokat.
Bárkinek, aki még nem múlt el (sokkal) 13 és Megan Fox minimális villantásától is boldog.

Egyéb:
- You killed me, Jonah!
- You drew on me, Jeb.
- Yeah, that was a mistake.
- Well, obviously.

World of Darkness
Geist: The Sin-Eaters – Alapvetően azt hiszem ez is szempont volt, amiért megnéztem, de azért az öt percért igazán nem kellett volna.

Legfeljebb néhány dolog jutott eszembe, ami hasznos lehet a szellemekkel beszélgetve.

Egyrészt, érdemes nem elfelejteni, hogy a szellemek ki-be járnak a Túlvilágra így egyaránt tudják, hogy mi történik a (z általuk figyelt) élőkkel, valamint azt is, hogy odaát hogyan vélekednek az emberről. És ne feledjük, hogy egy sikeres Sin-Eater munkássága igencsak népes „rajongótábort” toborozhat odaát.

Másrészt, érdekes belegondolni, hogy a szellemek olyasmit is tudhatnak a megfigyelt személyről, ami nem hogy a játékosnak, de egy közepes rendőr-nyomozónak sem jutna feltétlenül eszébe. Hiszen voltaképpen más dolguk sincsen a fene nagy szabadidejükben.

De mondom, emiatt tényleg nem érdemes.

• Magyar cím: Jonah Hex
• Megjelenés éve: 2010
• Kiadó: Warner Bros. Pictures

Burn After Reading

"Intelligence is relative."
"Intelligence is only their job."

Prelűd:
"Appearances can be... deceptive."

Be kell valljam, a Coen fivérekkel bajban vagyok.
A The Big Lebowski (A nagy Lebowski) tetszett, bár nem a csúcsfilmek között tartom számon, mégis egyfajta alapmű.
A No Country for Old Men (Nem vénnek való vidék) viszont Javier Bardem zseniális alakítása ellenére is kurva nagy csalódás volt.
Egy vontatott, unalmas szarrakás.

Amikor a Burn After Reading megjelent, először kifejezetten érdekelt, mivel a szereplőgárda (Clooney, Malkovich, Swinton, Pitt) és a trailer is meggyőzőnek tűnt. Viszont a túlzott marketing miatt kissé riasztott és az ismerőseim is erősen a „felejtős” kategóriába sorolták.

Mindenesetre megszereztem és megnéztem.
Ráadásul kétszer is, mert érdekelt a magyar szinkron.

Történet:
"Report back to me when it makes sense."

Csak címszavakban:
2008, a nemzetközi helyzet lanyhul, a hírszerzés költségvetési forrásai apadnak, leépítésekre kerül sor.
Osbourne Cox balkán-elemző is a kasza útjába kerül, sértett önérzetétől hajtva viszont nem fogadja el a leépítést, hanem kilép. A felesége megragadja az alkalmat és úgy dönt, elválik tőle. Az ügyvédje tanácsára előbb azonban megkopasztja Coxot és a biztonság kedvéért pár érdekes anyagot is lemásol a férje gépéről. Ezek az érdekes anyagok (jobbára bulvárszintű baromságok Cox készülő memoárjából) azonban elkeverednek és kutyaütő piti zsarolók kezébe kerülnek, akik megpróbálnak valami pénzt kicsikarni Coxból.
Eközben keresztbe kúrások és átkúrások folynak, kb. mindenki szarik mindenkire és magával van elfoglalva, akad néhány halott és a filmnek egyszer csak vége van.

Színészek:
"What is this? Pine?"

Harry Pfarrer – George Clooney

Az alakítása remek. Ekkora taj parasztot már régen láttam.
Sablonos, faszvezérelt, nagyra nőtt gimis kamasz, aki enyhén tikkel a paranoiától és a tesztoszterontól és egyetlen pozitív jellemzője, hogy nyomokban emlékeztet George Clooney-ra. Humorérzéke, eredetisége, sármja erőltetett és fárasztó. Szókincse és társalgási repertoárja nagyjából ki is merül a saját macsóságának, fegyverviselésének ecsetelésén és a kúráson kívül. Amellett, hogy elismerem Clooney sokszínűségét, talán inkább hagyhatná a francba ezeket a “művészies” kilengéseket és maradhatna a jól bevált figuráknál.

Osborne Cox – John Malkovich

Az ember, aki megrekedt.
Jelentéktelenségének teljes tudattalanságában összes kicsinyes sértődöttségét a külvilágra prüszköli rendszeres baszdmeg-felhőiben, ezen kívül egy alkoholista barom, aki még az amúgy izgalmasnak tűnő hírszerző-bizniszben sem vitte úgy igazán semmire. Elbaszott karrier, elbaszott házasság, elbaszott élet, elbaszott egy ember.
Semmi igazán jót nem nyújtott viszont Malkovich, egyszerűen kirázta kisujjból a karaktert és az egyetlen dolog, ami megragadott benne, hogy rohamosan öregszik és vénségére egyre jobban hasonlít Michael Ironside-ra.

Chad Feldheimer – Brad Pitt

Az egyik legszerethetőbb karakter.
Pitt valami fantasztikusan hozza a Forrest Gump-ot megszégyenítő értelmi szintet. Ha Pfarrer egy nagyra nőt gimis, akkor Chad egy kigyúrt nagycsoportos óvodás, aki a maga módján jól belakta a “gyúrunk-vazzeg” / melírozott haj, az menő / “bulvárlapokból kulturálódom, na és akkor mi van” világát és kb. olyan nehéz belelkesíteni, mint átlag kutyát a sípolós játékkal.
Tehát nagyon könnyű.

Katie Cox – Tilda Swinton

Ahogy Mrs. Pfarrer találóan megjegyzi:
“Egy jéghideg, merev, fapina!”.
Swintont amennyire imádom a Constantine Gabrieljeként, illetve Fehér Boszorkányként, annyira nehéz elfogadnom más szerepben. Az arckifejezése valahol megdermedt a “Szarszag? Mondd csak, ez tényleg szarszag? Nahát!” kifejezésben, hogy már akkor visszataszító, ha csak megjelenik a képernyőn. Bár jó színésznek tartom, ebben az esetben fájlaltam, hogy nem jut túl egy sablonos Annette Bening utánzaton (Carolyn Burnham – American Beauty).

A mellékesek:
Linda Litzke – Frances McDormand
Ted – Richard Jenkins

McDormand nem különösen szép vagy borzalmasan csúnya amúgy, de ebben az alakításában olyan szintű önközpontú ostobaságot és végtelen igénytelenséget mutatott, hogy rossz volt nézni. Arckifejezései a hülye hajnak köszönhetően kb. Kristen Stewart szintjét érte el, amiben az sem vígasztalt, hogy ez valószínűleg rendezői kérés volt.

Jenkinsé volt az egyetlen karakter az egész filmben, aki képes volt valami szimpátiát kialakítani bennem, tekintve, hogy ő volt az egyetlen igazán rossz szándékoktól mentes lúzer. Viszont nem volt valami nagy alakítás, ilyen kaliberű színész az ilyesmit szintén kirázza kabátujjból.

Palmer DeBakey Smith – David Rasche
CIA igazgató – J.K. Simmons

A CIA bürokratáit csak azért emelem ki, mert egyrészt minden egyes jelenetük legalább minimális értelmet ad a filmnek, másrészt távolságtartásuk miatt képesek szimpátiát ébreszteni. A sztereotip figurákat jól hozzák, de semmi igazán kiemelkedő.

Szinkron / Fordítás:
- Lehengerel az energiád.
- Viccelsz? Fordulj be a sarkon, aztán csinálhatjuk hátul.
- Olyan paraszt vagy.
- Mármint a hátsó ülésen, nem hátulról gondoltam.

Mivel az előzőekben kimaradt, ezért megnéztem most így is. Nem kellett volna.
A mai magyar szinkronban azt hiszem nem is igazán a hangokkal, vagy a színészekkel van gond, hanem a fordítókat kéne mézzel bekenni és bekúrni egy méretes hangyabolyba.
Részemről még nagyjából kiegyeztem a “Good Samaritan” / "jó szamaritánus" fordításba az “irgalmas szamaritánus” helyett, mondván a fordító nem ismeri a Bibliát.
De volt, ami nálam is kicsapta a biztosítékot:

- You have a drinking problem.
- I have a drinking problem?
...
- I have a drinking problem? Fuck you, Peck.
You're a Mormon! Next to you, we all have a drinking problem!

VS.

- Problémaivó.
- Problémaivó vagyok?
...
- Hogy én problémaivó lennék? Bassza meg, Peck!
Maga mormon! Magához képest mindenki problémaivó!

Már elnézést, de mi a faszom az a „problémaivó”?
Azt még elhiszem, hogy valaki „iszákos”, „alkoholproblémája van” de hogy problémát iszik?

Vélemény:
- I'm not here representing HardBodies.
- Oh, yes. I know very well what you represent. You represent the idiocy of today.

Több irányból is megpróbálom megközelíteni.

• Kémfilm-paródia: A műholdas zoom-képeken kívül, amit bárki megtapasztalhat a GoogleMaps-en, vagy a kötelező „CIA Központ, Langley, Virginia” drámai hangú bejelentésén kívül ez lehetett volna maffiafilm-paródia, vagy úgy általában film-paródia. Vicc, hogy ez egy film.
  Kb. annyi a lényege / mondanivalója a filmnek ezen a téren, hogy az összes James Bond és Bourne film elejére is ki kéne tenni a „DON’T TRY THIS AT HOME!” feliratot, mint a jackass részek elé.
  Ha valaki ilyen filmre vágyik, akkor ajánlom a True Lies (Két tűz között) vagy a mai napig fantasztikus L'opération Corned-Beef (Marhakonzerv akció) című filmeket.
• Lúzerfilm: Szerencsétlen barmok szerencsétlen baromként viselkednek. A néző meg röhög, néha cinikusan, de többnyire kínjában.
  Egyetlen szóvicc, vagy legalább poén-kísérlet nem hangzott el az egész kurva filmben.
  Egyszerűen csak szar az egész, úgy ahogy van.
  Néha, nagyon néha röhejes, de ezt csak a színészek arcjátékának, vagy a helyzet totális abszurditásának köszönhetjük.
  Ha valaki ilyen filmre vágyik, akkor ajánlom a snatch (Blöff) vagy a Lock, Stock and Two Smoking Barrels (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) megtekintését.
  Magyar vonalon meg az ARGO-t vagy a Kontrollt.
• Társadalomkritika: Jómódban élő amerikai negyvenesek, a kapuzárási pánik környékén meghülyülnek, nem tudnak magukkal mit kezdeni és szenvednek.
  Igénytelenek, ízléstelenek és unalmasak. Ha nincs pénzük, akkor lakókocsiparkban igénytelenkednek, ha van, akkor belvárosi házakat pakolnak tele random összeválogatott, ránézésre is drága, össze nem illő bútordarabokkal és antiknak tűnő porcelán-sorozatokkal. Mindemellett aktívan gyűlölik életük párját és fanyalogva turkálják az életüket.
  Ebből még lehetne jót is kihozni, de Coenék kínosan igyekeztek, hogy ez most ne sikerüljön. Ez egy történet bármiféle tanulság, vagy csattanó, vagy jól ismert, unalmas moralizálás nélkül.
  Ha valaki ilyen filmre vágyik, akkor ajánlom az American Beauty-t (Amerikai szépség), mert az zseniális, vagy a Romance & Cigarettes (Románc és cigaretta) című filmet, ami kicsit ratyi talán, de Christopher Walken a Delilah-t énekli Tom Jones-tól benne, a háttérben revütáncoló rendőrökkel. Fantasztikus!
  Magyar vonalon bármelyik Üvegtigris, vagy a Csapd le csacsi! is jó választás lehet.

Könyörgöm! Nézzetek bármi mást, csak ezt ne!
Ez egy kalap szar. Pont.

Kinek ajánlom:
"What a clusterfuck!"

Bárkinek, akinek van - úgy értem tényleg feleslegesen van - rá 96 perce.
Bárkinek, aki az ellenségem.

Egyéb:
"I thought you might be worried... about the security... of your shit."

The Sims

Néhány kellemes külső és egy emlékeztető magamnak, hogy érdemes beírni GoogleMaps-be, hogy "Brooklyn Heights, Brooklyn, New York City, New York, USA", ha ilyesmit akarok építkezni a babaház-szimulátorban. A belső terek szóra sem érdemesek, mert igénytelen szarok (gyk. jó munkát végeztek a kellékesek).

World of Darkness
Úgy általában megszívlelendő jó tanács, hogy ha a Karaktereink is a Mission:Impossible és a Nikita alapján tájékozottak az alvilág, kémvilág, világ dolgairól, akkor okosabb, ha kimaradnak a veszélyesebb dolgokból.

Ha úgy gondoltad, hogy terhelő anyagod van a város Vámpír hercegére és megszorongatod a tökét, mert akkor hú-de-milliomos leszel... a tanácsom: ne tedd!

Ha úgy gondolod, hogy egy spéci kis furgonnal, egy sporttáskányi fegyverrel és egy tuti biztos tippel érdemes nekiugrani a helyi maffiának... ne tedd!

Ha találsz egy CD-t a helyi rezidens CIA / MI6 / DGSE / TGV / ÁNTSZ ügynökök adataival, meg még egy rakás „Highly Superiorly Toply Secretly” című mappával és nincsenek máris meg a megfelelő kapcsolataid, akiknek átadhatnád, akkor fogj egy kalapácsot és verd a korongot apró szilánkokra!

Ne próbálkozz meg a zsarolással, az okoskodással, mert a végén úgyis meg fogod szopni. Hacsak a mesélőd nem fáklyásmenetet mesél nektek, vagy Feng Shui-t.

Bár... szadistább mesélők még élvezhetik is az efféle tökölődéseket, szóval miért is ne...

- Jesus, what a clusterfuck! So, that's it then? No one else really knows anything. Okay.
- Um... Well, sir, there is...
- What?
- There is the woman, the gym woman, Linda Litzke.
- Oh! Fuck, yeah. God! Where is she?
- We picked her up. We have her.
- We have her? To do what with?
- She says she'll play ball if we pay for some... I know this sounds odd, some surgeries that she wants, cosmetic surgery. She says she'll sit on everything.
- How much?
- There were several procedures. Altogether they...
- Pay it!
- Yes, sir. Okay. Yeah.
- Jesus fucking Christ!
- Yeah.
- What do we learn, Palmer?
- I don't know, sir.
- I don't fucking know, either. I guess we learn not to do it again.
- Yes, sir.
- I'm fucked if I know what we did.
- Yes, sir, it's hard to say.
- Jesus fucking Christ...

• Magyar cím: Égető bizonyíték
• Megjelenés éve: 2008
• Kiadó: Focus Features

Hereafter

Touched by death. Changed by life.

Prelűd:
"You always told me to ask the tough questions."

Teljes mértékben igaz, hogy a negatív reklám is reklám.
Legalábbis az estemben ezúttal is bevált.
A film rosszul áll a Rotten Tomatoes-on 46% / 40%, az általam olvasott kritikák pedig többnyire egy szóval jellemezték: csalódás.
Persze, mivel aktívan mesélek WoD-ot, ezért többnyire elég a „supernatural” zsáner ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet.

Ebben az esetben azonban kifejezetten csodálkoztam.
Clint Eastwood, mint rendező nem szokott kifejezetten szart gyártani, Peter Morgan pedig olyan forgatókönyveket tudhat maga mögött, mint a The Last King of Scotland, The Queen vagy a Frost/Nixon. Már csak azért is megnéztem a filmet, mert kíváncsi voltam, hol és mi csúszott félre.

Történet:
- You have a duty to do it, because it's a gift.
- It's not a gift Billy, it's a curse.

Röviden és velősen.
Van három szál, mindhárom szál főszereplője a maga módján szembesült a halállal.

• Franciaország – Marie, a sikeres újságíró nyaralás közben (majdnem?) meghal. A továbbiakban nehezen teszi túl magát az élményen, nehezen szembesül a környezete értetlenségével és érdektelenségével. Az élmény lassan, de biztosan megváltoztatja a teljes addigi életét, beleértve a karrierjét és a magánéletét is.
• Egyesült Államok – George hosszú betegség után életmentő műtéten esik túl, ezután természetfeletti (?) képességek birtokába jut és hallja a túlvilágiakat, akik kötődnek egy élő személyhez. Kezdetben sikeres karriert fut be, mint médium, később nem bírja az ezzel járó lelki megterhelést és inkább egy cukorgyárban vezet targoncát. A túlvilággal való kapcsolata megnehezíti a normális szocializálódását, ezért átoknak fogja fel az egészet. Amikor kényelmes kis szürke világa felborul, újabb kísérletet tesz, hogy megtalálja, meghatározza önmagát.
• Egyesült Királyság – Jason és Marcus, két tizenéves ikerfiú, mindent megtesz, hogy együtt- és drogfüggő anyjukkal maradhassanak. rendkívül találékonyan cselezik ki a gyámhivatal ellenőreit és próbálják működtetni az életüket. Egyikük meghal, a másik pedig képtelen megbirkózni a hiánnyal és kétségbeesetten keresi a kapcsolatot elvesztett „másik felével”.

A film nagy részében fogalmunk sincs, hogyan fogja a három szál keresztezni egymást, voltaképpen azt az érzést kelti a nézőben, hogy három filmet néz párhuzamosan.
Egy ideig ez zavaró, amíg az agyad próbál előre konspirálni, aztán – ha érzékeny vagy rá, akkor – hatni kezd a film légköre és már nem érdekel.

Színészek:
"If you're worried about being on your own, don't be. You're not."

George Lonegan – Matt Damon

Rendben. Be kell ismernem, MD nem csak Jason Bourne tud lenni.
Ebben a filmben nagyon jól hozta a szürkeségbe menekülő, azt kényelemesen belakó tucatembert. Már-már mániákusan nem akar több lenni, mint mások. Nem akar kitűnni a tömegből, nem akar különleges lenni. És végképp nem akarja azt az emberfeletti képességet (kimagasló empátiát, passzív skizofréniát) amivel meg van átkozva. Tragédiája, hogy végső soron képtelen kivetkőzni önmagából, képtelen meg nem történté tenni dolgokat, vagy figyelmen kívül hagyni az érzékeit. Kifejezetten tetszett, ahogy megfogta a karaktert.
Igazán örülök, hogy Eastwood ragaszkodott a személyéhez és hajlandó volt miatta (illetve az Adjustment Bureau forgatása miatt) halasztani a forgatást és nem fogadta el Damon ajánlásait a szerepre:

• Azt hiszem Christian Bale method-acting hozzáállása túl sok drámát vitt volna a szerepbe és felborította volna a film kényes egyensúlyát.
• Casey Affleck munkásságát nem ismerem, egyedül az Ocean’s trilógiában láttam, ott pedig elég felejthető (bár szimpatikus) karakter.
• Hayden Christensen-ről álmomban sem tudom elképzelni, hogy a világra sértődötten, durcásan tekintő agresszív görcsön kívül mit tud hitelesen eljátszani. Érdekes gondolat, talán jó kitörési lehetőség lett volna, de szerintem súlytalan karakter erre a szerepre.
• Josh Brolin pedig túl masszív, túl karakteres. Bár a gyári munkás karakter szinte az arcvonásaiba van kódolva, nehéz elképzelnem róla azt az érzékenységet, azt az empatikus mélységet, ami ehhez a szerephez kötődik.

Marie Lelay – Cécile De France

Egy szóval: kellemes.
Nem túl magas, nem túl alacsony. Nem a mellei viszik el a férfitekintetet, de van neki. Karcsúsága miatt magasnak tűnik és vékonynak, de nem lesz tőle modell. Kicsit talán fiús, már amennyiben a visszafogott atletikus testalkatot fiúsnak nevezzük.

A játéka nagyon közeli és meggyőző. Számomra ő a film abszolút főszereplője, nem csak azért, mert az ő részeinél éreztem leginkább azt a meghitt, ám nem tolakodó bizalmasságot, amit egy ismerős közelében érezhet az ember, hanem azért is, mert a játéka fantasztikus volt. Egy percig sem játszotta túl, de nem is éreztem megrabolva magam. Pont annyit engedett át a belül zajló drámákból, ami a mindennapi életben is „kilátszik” és véletlenül sem vált ripaccsá.

Az éttermi jelenetet a pohár borral különösen imádtam. Minden gesztusa ott volt a helyén.

Jason / Marcus
Frankie & George McLaren

A szó jó értelmében vett „senkik”.
Bővebben kifejtve: átlagos, semleges arcú tizenéves kölykök, némi rémült, jellegtelen bambasággal és vizenyős, bánatos tekintettel. Tökéletes választás a szerepre és azt hiszem, jól is játszanak. A tartásukban, a gesztusaikban benne van az elhanyagolt „kulcsos” gyerek magára hagyatottsága, testalkatuk, sápadtságuk alultápláltságról árulkodik, gyakorlatiasságuk egyfajta koravén felnőttséget sugároz magából.

És – ha van receptorod rá - nagyon fájdalmasan érződik a hiány, az elveszett, sosemvolt gondtalan gyermekkor hiánya. Kisméretű felnőttek a brit rögvalóság középszerű darálójában. Nincs itt kérem túllihegett dráma, szociális példázat, figyelemfelkeltés... itt nincs semmi.
Itt csak a semmi van. Ez az igazi dráma.

Didier – Thierry Neuvic / Melanie – Bryce Dallas Howard / Michel – Jean-Yves Berteloot

Három kiváló mellékszereplő.
Olyan zsánerszínészek, akik mégsem sablonosak, jelenlétükkel, játékukkal szép kontúrt adnak a főbb szereplőknek. Nem okozott egyikük sem nagy meglepetést, első megjelenésükkor könnyen elhelyezhetőek a „faszfej” / „áldozat” / „korrekt” címke alá, mégis fontosnak éreztem kiemelni őket, mert nélkülük nem lett volna ilyen (jó) a film.

Nem akarnak többnek látszani annál, amik, nem akarják ellopni a jelenetet egy percig sem.
De jó látni, hogy a saját homokozójukat maximálisan belakták és maradéktalanul hozzájárultak a kép teljességéhez, gazdagságához.

Vélemény:
- So you think I really did experience something?
- Oh, yes. I think you experienced death.

Kicsit nehezemre esik a véleményalkotás.
Főleg azért, mert a jelzők, amik eszembe jutnak, inkább elriaszthatnak a megnézésétől, ahelyett, hogy bátorítanának.

„A film nem ad semmit.” – Ez a film nem rág semmit a néző szájába. Nem moralizál, nem liheg túl. A dolgok egyszerűen vannak, megtörténnek. A tanulságokat a nézőnek kell levonnia. A könnyeket a nézőnek kell elsírnia ott és akkor, ahol a film érzékeny pontra tapint. Nincsenek erős zenei mankók, nem készít fel semmi a váratlan lélek-rúgásokra. Nincs ott Eastwood, nem fogja a kezünket.

„A film tempója nyugodtan lehetőséget ad egy pisi-, vagy cigi szünetre, kizökkenés nélkül.” – Több kritika kiemelte, hogy túl lassú és vontatott a film. Az én első reakcióm is az volt, hogy ez a film annyira „európai”, annyira nyugodt, relaxált. És nyugodtan tartottam szünetet, nem zökkentem ki, a maga felszínes kis horgonyaival a történet könnyen eleresztett ám cserébe ugyanolyan könnyen vissza is fogadott.

„A film meditatív dráma.” – Az egész film alatt (mondjuk az első 10 perc után) volt egy olyan érzésem, hogy valamelyik szereplő közeli ismerőse vagyok és én éppen csak ott állok, akaratlan szemlélőként az ő életében. Bármelyik pillanatban természetes lett volna, hogy George vagy Marie felém fordul, megköszöni, hogy megvártam, amíg pár szót váltott a testvérével, barátjával és int, hogy menjünk, igyunk meg egy kávét, vagy valami...

Nem éreztem úgy, hogy nekem most kötelező elgondolkodnom az élet és a halál értelméről, arról, hogy mire használom fel a hátralévő időmet, hogy mit gondolok súlyos, vagy egyszerűen csak banális társadalmi kérdésekről, problémákról.

De a lehetőséget megkaptam. Majd, valamikor, amikor éppen eszembe jut.
A rendező csak megvonja a vállát és közli, hogy ne baszogassam.
Ez nem példabeszéd, ez csak egy történet.
Elmesélte, meghallgattam, hagyjam békén.

Talán a legfontosabb, hogy a kép igazán csak akkor állt össze, amikor elolvastam a lehúzó, értetlen kritikákat. Ez a film a maga inverz módján mutatta meg, hogy manapság az emberek ingerküszöbe mennyire magas. Hogy annyi információval bombázzák az érzékeinket, hogy nem tudunk mit kezdeni az egyszerű dolgokkal. Ami nem „nagyon” és „túl”, az már lepattan, és az értetlenségbe veszik. Pedig bennünk is lejátszódnak a mindennapok mikro-drámái. Amikor az épp aktuális szakít velünk, vagy éppen csak azt mondja a kedvenc zenénkre, ami életünk fájdalmas vagy csodálatos pillanataiban elkísért minket, hogy huszadrangú tucat-szar. Akkor, abban a pillanatban fáj és felér egy Shakespeare-i királydrámával. Viszont másnap, legkésőbb harmadnap már nem fáj, mert nem fájhat. Nem töltheti ki az életünket minden apró szenvedés, nem ragadhatunk le az összes kis csalódottságon, tüskén és seben. Legalábbis, az nem túl egészséges.

Ahogy Pratchett, pontosabban Didactylos, a nagy filozófus mondja:
„Things just happen, what the hell.”
Én örülök, hogy meg akartam állni és meg akartam nézni, hogy mi ez.

Kinek ajánlom:
"You know, as a scientist and atheist my mind was closed to such things."

Bárkinek, akinek nincs szüksége arra, hogy a szájába rágják, hogy mit kell gondolnia.
Bárkinek, akinek elég a gondolatébresztés és saját maga vonja (vagy nem vonja) le a tanulságokat.
Bárkinek, aki elég érzékeny környezete, ismerősei problémáira, de még nem sokalt be és szívesen együttérezne ismeretlenekkel is.

Egyéb:
"A life that's all about death is no life at all."

World of Darkness
Mesélőként önigazolást kaptam a filmtől, hogy az a stílus, amit én is alkalmazok, rendelkezik létjogosultsággal. A világ lehet veszélyes a dráma eltúlzása nélkül is, a Karakterek lehetnek akkor is fontosak, ha nem állítjuk őket a fókuszpontba. A világ alapvetően még csak nem is közömbös, hanem semleges. Hűvösen, szürkén, embertelenül semleges. Bizonyos dolgok akkor is megtörténnek, ha nem vagyunk ott, még ha fontosak a számunkra, akkor sem vár ránk senki. A környezet ellenreakciója a mi reakcióinktól függ, vagy éppenséggel teljesen figyelmen kívül hagy minket és csak a saját krédóját követi.

Ezenkívül olyan eszközökre mutat példát, amelyekkel, a banalitással operálva mélyebb érzéseket kelthetünk a Játékosokban.

Kevés dolog növeli jobban az éppen vallomást tevő szerelmes megalázottságát, mint ha a másik, némi szabadkozás után megnyugtat, hogy azért még kedvel, és nem szeretné, ha emiatt elmaradna a hétvégi közös mozi.

Kevés dolog üt nagyobbat, mintha Vámpír szülőnk éppen egy nyugodt, zenehallgatós pillanatban dönt úgy, hogy átnyúl a barokk dohányzóasztal felett és kitépi az engedelmes Ghoul torkát, akivel elégedetlen volt az utóbbi időben. Miközben a háttérben az abszolút oda nem illő Loreena McKennit – All Souls Night szól.

És még sorolhatnám...

Geist: The Sin-Eaters – Ami veled történt, az csak a tiéd.

Nem mondhatod el senkinek, mert elmondhatatlan. Na, nem a misztikusságára gondolok, hanem a hitelességre. A szerelmed, akivel szeretnéd megosztani, hogy min mentél keresztül, hogy milyen a másvilág, hogy milyen halottakat látni azóta és velük kommunikálni, hogy milyen megélni az összes új képességed birtoklását – nos, legjobb esetben is aggódva, sajnálkozva néz rád, a történteket agyrázkódással, skizofréniával, poszt-traumatikus sokkal magyarázza.

Furcsa...
Ki gondolta volna?
Néhány hónapja híres voltam.
Gazdag.
Sikeres voltam.
Boldog voltam.
Elégedett voltam a munkámmal.
Veled.
És mindez azért történt, mert nem vettél ajándékot a gyerekeidnek...

Szintén jól megmutatja a film, hogy milyen megterhelő lehet a halottakkal (és még inkább a velük kommunikálni akaró élőkkel) való kapcsolattartás.
Milyen nehézségeket okoz, ha az ember átlát olyan fátylakon, amelyeken jobb lenne nem átlátni.
Milyen erőfeszítésekbe kerül valamit nem csinálni, amire képes vagy.

És milyen nehéz a régi életedbe visszahelyezkedni az új érzékelések fényében. Vagy legalább egy új, élhető életet kialakítani. Miközben a világ körülötted szó szerint tele van elveszett, bolyongó lelkekkel és napról-napra növekszik a számuk.

• Magyar cím: Azután
• Megjelenés éve: 2010
• Kiadó: Warner Bros. Pictures

The Adjustment Bureau

"They stole his future. Now he's taking it back.

Prelűd:
"Being earlier is just as bad as being late."

Először is, nem láttam a Good Will Hunting-ot, ami állítólag jó film, majd egyszer pótlom. Matt Damon-t így először a Dogma-ban láttam, ahol mint Loki parádézta végig a keleti-partot a nagyfejű Ben Affleck oldalkocsijaként.

Szerintem nagyon jó volt. Kicsit izgága, kicsit fárasztó, de azért a „Who’s house? Run’s house!” résznél sikeresen beépült a kedvenceim közé.

Aztán jött az Ocean’s sorozat, ahol még jobban beerősített, bár az izgága kölyök szerep továbbra is rajta ragadt.

Végül a Bourne trilógiában számomra teljesen a helyére került. Többnyire rinyálnak a színészek, hogy olyan nekik egy ikonikus szerep, mintha jóféle tehénbilloggal sütnének a seggükre, de nem hiszem, hogy olyan nagyon bánnák. Picsoid gráciák.

Tehát, ahogy Keanu Reeves – Neo, Morgan Freeman – Isten és Bruce Willis – John McClane, úgy Matt Damon is örökre Jason Bourne marad.

Tehát láttam egy trailert és kíváncsi voltam, hogy Jason Bourne hogyan lesz elnök.
Vagy szenátor. Vagy képviselő. Vagy tökmindegy.

A sci-fi része annyira nem érdekelt, bár Philip K. Dick nevén azért megakadt a szemem, a közvélekedéssel ellentétben, szerintem nem sikerült eddig egyetlen rendezőnek sem igazán elkúrnia azt, amit ő papírra vetett.

Történet:
"I don't care what you put in my way, I'm not giving up!"

Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor:

• Jason Bourne indul a választásokon. Elbukja, majd újraindul, mert a fasza gyerek nem adja fel.
• Átúszunk egy klasszikus Meg Ryan filmbe, azaz fiú találkozik lánnyal, szerelem, elszakadás, egymásra találás, újra elszakadás, keserédes merengés, végül heppiend.
• Közben szüttyög a Dark City szindrómában szenvedő Men in Black/City of Angels, ami igazából nem érdekel senkit. Illetve, szerintem kifejezetten férfiasak az ötvenes évekbeli öltönyök és a kalap viselése is visszajöhetne a divatba. Ja! Mellesleg nekik köszönhetjük, hogy Jason Bourne megint végigrohan egy fél városon. Ami jó.

Jobban belegondolva ennél többet nem is nagyon érdemes a történetre vesztegetni.
Senki nem fog szívrohamot kapni sem az "akció"-tól, sem a "thriller"-től, hiába ebbe a zsánerbe sorolták a filmet.
Ez egy bájos romantikus film, némi sci-fi (vagy inkább quasi-religious-fiction) körítéssel, személyes igény szerint merengéssel a sorsról, vagy egy jó beszélgetéssel a predesztinációról a film után egy sör mellett.

Színészek:
- Now what?
- Now... you can take the stairs.

Matt Damon – Jason Bourne.

Jó, ha nem akarok erőltetetten jópofa lenni, akkor kiemelném, hogy hitelesen hozza a mélyről feltörő politikust, aki megőrizte azt az őszinte, belevaló lendületet, ami miatt rá szavaznék nagyon szívesen.

De ha megfeszülök, akkor is visszatérek oda, hogy szembemegy az autoritással, a (nem-kormány)ügynökség üldözi és menekül, improvizál, rángatja magával a csajt a veszélyen keresztül és... Bourne. Na!

Emily Blunt – Nagyon kellemes a szemnek. Olyan, akitől tényleg kísértésbe jön az ember, hogy őt válassza, vagy az elnökséget. Na, nem mintha tudnám, milyen dilemma ez, de szívesen kipróbálnám pár napra. Mármint a filózást.

Hátrányára legyen mondva, hogy egy kellemes archetípus terméke, dekoratív ám nem túl hivalkodó kiegészítő, akárcsak Claire Forlani Joe Black oldalán, vagy Scarlett Johansson, ahogy Lincoln Six Echo után rohan. Esküszöm, nem tűnt volna fel, ha bármelyikükre kicserélik. Még úgy sem, hogy Johansson szőke.

John Slattery – „Gentleman Badass”

Nekem nagyon bejött ez a „nem rád haragszom, csak elbasztad a hivatali napomat két gemkapocs-zsiráf és a délutáni kávé között és különben is hétfő van” kisugárzás, amit utoljára Tommy Lee Jones-tól láttam ennyire átütően. Van nála ijesztőbb, van nála ügynökösebb, van nála ijesztően ügynökösebb. De valahogy sikerült átadnia a kartotékok és irathalmok poros szagát és súlyát, miközben az emberre omlanak.

Terence Stamp – Igazi, békebeli vén rohadék. Sajnálom, hogy nem vele játszatták el az Architect-et a Mátrixban, vagy a begonoszult Jim Phelps-t a Mission:Impossible filmben, ha már Peter Graves beintett a teljesen átgyúrt/elkúrt szerepre.

Keveset szerepelt, de akkor vitte az egész boltot. Bámulatos volt.
Van benne valami nyomasztóan lehengerlő pszichopata.
Riasztóak a nagyon kék szemű emberek.

Szinkron / Fordítás:
"All I have are the choices I make, and I choose her, come what may."

Fogalmam sincs. Ennél is kimaradt, bár úgy is megvan.
Talán majd egyszer, ha krónikus romantika-hiányomban újranézem és éppen fáradt leszek angolul hallgatni.

Extra:
- Were you just looking at my legs while I slept?
- I was helpless against the dress.
- It's a skirt.
- It's a belt!

A zenéje - az valami fantasztikus! Thomas Newman követte el, és ugyan nem taszítja le a trónról az örökös háttérzene-triómat (Equilibrium, Bourne Trilogy, Van Helsing), de erősen megszorongatja őket.

Vélemény:
"I'm not going to hurt you."

Egyszerű és nem egyszerű.

Ha hátborzongató akció-thrillert vártam volna, akkor csalódott lennék.

Ha háttérből manipuláló MiB / X-Files ügynökös sci-fit vártam volna, akkor csalódott lennék.

Mivel két nagy előnnyel indultam - 1. nem vártam úgy igazán semmit / 2. egy ismerős csaj azzal ajánlotta, hogy ha tetszett a Love Actually, akkor ez is tetszeni fog - és bár az utóbbi nem tuti tipp, simán elérzékenyültem ahol el kellett, minimál adrenalin-fröccs jött, ahol be volt tervezve és végül nem sajnáltam a rááldozott időt.

Meglehet, javíthatatlan romantikus vagyok.

Kinek ajánlom:
"You have the appearance of free will."

Bárkinek, aki szereti a New York-i látképet.
Bárkinek, akinek az is elég akció, ha az emberek rohangálnak és leverik egymás kalapját.
Bárkinek, aki szeret elgondolkodni a szabad akaraton, a sorsszerűségen, meg hogy mennyire helyes mások helyett (még ha szeretetből is) döntéseket meghozni a megkérdezésük nélkül.

Egyéb:
"We... are the people that make sure things happen according to plan."

Old World of Darkness
Mage: The Ascension – Első körben a régi WoD jutott eszembe, azon belül is a Technokrácia és az Új Világrend (New World Order) ügynökei.

Visszatartani az embereket attól, hogy ismerjenek olyan dolgokat, amiknek tudása nem egyszerű embereknek való, illetve tegyen olyan dolgokat, amik (nem megfelelő) hatással lehetnek az egész civilizációra. Nem azért, mert az NWO gonosz, nem azért, mert az igazság ellenségei, egyszerűen azért, mert ez így helyes és ez áll a többség érdekében. Legalábbis valaki, valahol ezt mondta.

Ha így nézzük a filmet, akkor ez egy kiváló példa arra, hogy az „embertelen” jelző nem feltétlenül jelent rosszat, csak éppen... idegen és nélkülöz mindenféle jó szándékot.

World of Darkness
Hunter: The Vigil – A film jó példa, ötletadó arra, hogy hogyan érdemes játszani a klisékkel. Ha a VALKYRIE ügynökeink elszakadnak a jól bevált fekete öltöny, fekete nyakkendő, fehér ing, napszemüveg kombótol, attól még ugyanúgy lehetnek ügynökszerűek.

Akár Mesélő, akár a Játékosok jól teszik, ha elrugaszkodnak az alapoktól és így nem szabvány Men in Black / Smith ügynök / mormon térítő kinézettel rohangálnak szerte a világban.

Changeling: The Lost – Első megközelítésben példa lehet ez a nem rossz szándékú, sőt meglehetősen szándéktalan Loyalist/Privateer Elcseréltekre, akik a szabadultakra vadásznak. Viszonylagos önálló akarattal ugyan rendelkeznek, de nehezebben adaptálódnak a váratlan helyzetekre és nélkülöznek bármiféle morális mérlegelési lehetőséget.

Ez előrelépés a szabvány faj-áruló archetípushoz képest, aki szabadságáért cserébe veti martalékul sorstársait a Fae-knek.

Ennek a gondolatnak egyik leágazása a szintén rossz szándéktól mentes Elementál (akik tudvalevőleg sokkal jobban deformálódnak agyban is), aki a „nagyobb jó érdekében” vagy egy „magasabb rendű (erkölcsi) kódex előírásait követve” megy szembe a többi Elcseréltel, abban a (nem feltétlenül tév) hitben, hogy az elszabadultak rendszeridegen paraziták, akiknek nincs semmi keresnivalójuk a sima emberek között.

Mage: The Awakening – Igazán csak szőrmentén érintve.

Az ügynökök hozzáállása jól példázza a Hübrisz erejét. Fanatizmusuktól hajtva kételyektől mentesen hajlandóak emberekben (nem feltétlenül közvetlenül) akár súlyos károkat is okozni, teljes életeket romba dönteni, sorsokat felforgatni.

Mert ők, vagy az általuk felsőbbrendűnek tartott autoritás ezt így látja jónak, helyesnek.
„Nem számít a miért, nem számít a hogyan, csak az számít, hogy szerintem így van jól.”

• Magyar cím: Sorsügynökség
• Megjelenés éve: 2011
• Kiadó: Universal Pictures

Source Code

"Make every second count "
"Groundhog Day meets Quantum Leap"

Prelűd:
"Everything's going to be okay."

Először is, muszáj leszögeznem, ha még nem írtam volna le, hogy mivel ez egy vélemény-blog (uram bocsá’ kritikai, ha nagyon fellengzős vagyok) és nem ajánló, ezért teszek nagy ívben a felhasználóbarát spoilerezés visszafogására.

Szóval. Be kell vallanom, hogy nekem elég kevés elég ahhoz, hogy egy filmet megnézzek. A hype az egyetlen dolog, ami akár évekig távol tarthat egy amúgy jó filmtől. De egy jó (vagy egy szar) trailer egyetlen momentuma elég, hogy érdekeljen a film.

A Source Code esetében egy piszok szar trailer volt az első, amivel találkoztam. Nagyjából elmondja az egész filmet sűrítve, arra meg magamtól is rájöttem, hogy a végén a jók győznek. Nahát.

Viszont Michelle Monaghan látványa úgy vonzott, mint Milla Jovovich hasa az Ultraviolet előzetesében.

Tehát egy helyes pofival megfogtak. Ők nyertek.

A második csík légypapír az a készítőkkel készített riport egyik kijelentése volt, miszerint itt bizony a Groundhog Day fog találkozni a Quantum Leap-pel, én pedig mindkettőt nagyon szerettem a maga idejében. Illetve egy túrót, most is szeretem őket.

Hát, ez baromi nagy tévedés. Igazából a Speed találkozik a Sliders-szel, de lehet, hogy ezzel túl sokat árultak volna el a filmből előre (mintha a trailer nem lett volna elég).

Mondjuk ezzel is megfogtak volna, sebaj. Lássuk a medvét!

Történet:
"Source Code is not time travel.
Rather, Source Code is time re-assignment.
It gives us access to a parallel reality." – Dr. Rutledge

Colter Stevens százados (kapitány, f@szomtudja, captain) vidáman röpköd Afganisztán festői (kék) egén, akció van, kérem szépen, aztán hirtelen gebasz és a fickó némi fejrázással és "mafasz?" arccal bambul a vele szemben ülő (szerintem helyes) bigére egy elővárosi vonaton kattogva.

Mire rájön, hogy mások számára ő igazából nem is ő (még a tükörnek sem), addigra jön egy detonáció és snitt.

Magához tér egy eléggé sufni-tuningoltnak vagy erőteljesen lezuhantnak tűnő kabinban, bejelentkezik az irányítás, derék katonánk tájékoztatást kér, megértően lesajnáló tekintetet és masszív félrebeszélést kap válaszul. Majd vissza a vonatra.

Újabb skizoid para, újabb robbanás, kabin még lerobbantabb, az irányításban ülő Colleen Goodwin százados még kutyaszeműbb és sajnálkozóbb. Rövid tájékoztatás: bomba robbant a vonaton pár napja, Stevens százados meg lesz oly kedves visszazuhanni az egyik áldozat bőrébe és kideríteni, hogy hol a bomba, ki a tettes és hány éves a kapitány (nem Stevens). Snitt.

No, nem lövöm le az egész filmet, ez a csiki-csuki megy egész idő alatt. Colter próbálkozik, megszívja, vissza a kabinba, lassan adagolják neki a tényeket arról, hogy mit keres a kabinban, többnyire félreduma vagy technoblabla, aztán megint mehet vissza a balettbe ugrálni. Illetve a vonatra tűzszerész-kutyát játszani.

Megtalálja, a tettest is megtalálja, a csaj is az övé lesz és trallala. Nem nagy meglepi.

A végén minimálisan gondolkodnia kell a nézőnek is, illetve moralizálnia hazafelé a moziból, vagy az .ISO letörlése közben. De ez határozottan opcionális tevékenység.

Színészek:
- It's the new me.
- I like it.

Jake Gyllenhaal – Igazságtalan lennék, ha fikáznám, mert igazából jó a szerepben. Illetve nem rossz. Leginkább elmegy. Ugyanolyan jó, mintha szolidan kétségbeesett fejjel, némi bujkáló őrülettel ugyanezt játszaná Jude Law, Jared Leto, Paul Walker, vagy Nicolas Cage.

Igazából, jobban belegondolva tökmindegy, hogy ki játszotta volna. Álljon neki kb. pofásan a borosta és hidd el, hogy harcolt Irakban és Afganisztánban.

Ha fair akarok lenni, akkor „mindegy ki” kijelentést tudom szűkíteni, mert pl. Daniel Radcliffe már a HP7•2 végén is hülyén nézett ki borostásan, Robert Pattinson-ról meg nem hinném el, hogy harcolt bármilyen háborúban.

Mellékvágány. Elnézést.
Szóval a fickó nem rossz, de olyan kis „mindegy”.

Michelle Monaghan – Van benne valami, amitől heteroszexuális férfiember máris vizualizál egy egészséges, több órás testmozgást vízszintesen (és több más pozícióban) akkor is, ha már hat éve fizikailag impotens.

Emellett éppen annyira van még benne „girl next door” érzés, hogy a (képzelt) világ mégse csak szupermodellekből és pornószínészekből álljon.

Ha gonosz akarnék lenni, akkor low budget Megan Fox, korunk instant ('90 évek) Sandra Bullock-ja, vagy egy fiatalabb Liv Tyler (amivel faszságokat beszélnék, mert Liv egy évvel fiatalabb nála).

Pont jó, pont jól.
Bár játszhatta volna... (rinyát lásd egyel feljebb)

Vera Farmiga – Szép szemű, szomorúan néző, MILF (vagy aki nem ismeri a kifejezést, "kellemes negyvenes"), aki nagyon tud... ööö... szomorúan nézni. Olyan megrendülten. Közben megértően. És zsebkendőt nyújt a csöpögő nózihoz, és sebtapaszt a térdről lejött lazúrra. Anya a javából, amilyet az ember ideális EVA-nak, vagy EDI-nek elképzel.

Ha jól tévedek, akkor anno a Magyar Péphadsereg vadászgépein is Kudlik Juli szinkronizálta a Raketnoj Trevogyét dicső pilótáink fülébe, mert az olyan megnyugtató.

Szóval Vera Farmiga is megnyugtató, mint egy pohár langyos tej egy csendes téli estén, fűtött szobában.

Szerintem jól is hozza a szerepet, igazából az ő arcán láttam a legtöbb színészi játékot, vagy inkább átélést. Valahogy hiteles volt a belső vívódása, úgy is, mint nő, úgy is, mint bajtárs. Piros pont!

Jeffrey Wright – Őt sem akarom bántani, de valahogy felrémlett, hogy biztos olcsóbb volt, mint Laurence Fishburne, vagy Brian Cox. Ott volt, öntelt volt, geci volt, "Olymindegy (Mk III)".

Szinkron / Fordítás:
"It's the same train, but it's different."

Igazán nem tudom, hogy miért szereztem be (opcionális) szinkronnal, amikor nem érdekel igazából a magyar szöveg. Azt hiszem valamikor a Serenity és a Vendetta környékén szoktam át az angolra. Amit értek, azt értem, amit nem, azt meg el tudom olvasni. Ügyes gyerek vagyok.

Akit érdekel, az nézze meg úgy. Nem hiszem, hogy javítani lehet ezen a fordítással, ellenben rontani biztosan. Alapvetően ez a film nem a pergő és összetett, érdekfeszítő dialógusairól lesz híres (nem lesz híres).

Extra:
"The explosion came from behind me."

Van neki Official Site-ja rendkívül idegesítően loopoló háttérzenével és hülyén olvashatatlanra dizájnolt szövegekkel.

Vélemény:
"I took your advice. It was good advice, thank you."

Amikor láttam anno a Tomb Raider-t, akkor kicsit bajban voltam, amikor a véleményemet kérdezték. Mert amellett, hogy AJ melleire csak az „egész estét betöltő” jelző jutott eszembe, a cuki tepsi-szájára meg számtalan szebbnél-szebb gondolat, csak annyit tudtam mondani, hogy a film „szarnak túl jó / jónak meg elég szar”.

Na, ez a film is ilyen. Nem sajnálom rá az eltöltött időt, fogalmam sincs, hogy újra fogom-e nézni, de azért... tisztességes iparos munka ez.

Hátrányára mondva, erősen érezni a frissen hántolt fa illatát is.

Egyrészt ugye, valahogy az újrajátszások vágásával sikerült elbaszni valamit, engem legalábbis kivetett magából az addig (egész) jól összerakott atmoszféra.

Aztán, részemről büdös az a logikai bakugrás, hogy ugyan a .gov semmit nem tud a merénylőről, de biztos benne, hogy az bizony ott volt a vonaton az utolsó nyolc percben. He?

Végül, a végén sikerült a közönségsiker érdekében (gyk. heppiend) jól megkavarni az alternatív valóságokat, ami engem inkább zavart, mint megnyugtatott.

Ja, persze, a favorizált realitásban mindenki megmenekül, kivéve szerencsétlen tanár urat, Stevens boldogan él és döngeti Christinát, Goodwin megkapja az üzenetet és mereszti a szemét, mint kezdő buzi a gőzben.

Kiinduló realitásban meg Goodwin fekete angyalt játszik, hadbíróság elé állítják, átkeresztelkedik Badloose-ra és legjobb esetben mehet Alaszka leg északibb részére egy katonai meteorológiai állomásról a jeget kaparni.

Kismillió másik realitásban a vonat utasai kevéssé dekoratív foltok a sínek mellett, illetve a terrorizmus elleni harc történelmi lábjegyzetében.

Hozzátenném, hogy biztos van olyan realitás is, ahol alanyi jogon jár a rózsaszín pegazus-póni-unikornis és olyan is, ahol ez az egész nem történt meg, mert a Homo Sapienset megették az idegenek. Szerencsére ezeket a film nem mutatja meg. Vagy sajnos.

Igazából ez egy hosszúra vett TV-sorozatrész. Amit teljesen felesleges volt 45 perc helyett 93 percben adni. Aminek a végén megnyugtatóan mentesítenek a moralizálás alól és mehetek betolni még egy dupla hambit a MekDöncibe. Köszönjük.

Kinek ajánlom:
"I'm asking you to have the decency to let me try."

Bárkinek, akinek van felesleges 93 perce.
Bárkinek, akinek hiányzik a Speed vagy a Sliders.
Bárkinek, aki szereti az agyát párhuzamos valóságokkal fárasztani.

Egyéb:
"You cannot alter this reality while inside the source code."

World of Darkness – A WoD – Immortals-ban szó esik a Testrablókról (Body Thieves). Nos, a sájniheppi alternatív valóságban Stevens voltaképpen elrabolja Sean Fentress testét és az életét. Okos emberek különböző fórumokon azzal védik, hogy Fentress amúgy is meghalt volna a robbanásban a többi emberrel együtt és nem olyan nagy ár az a mínusz egy lélek, amikor Stevens annyi jót tett és mindenki mást megmentett.

Lószart. Hiába ő a főszereplő, a legtisztességesebb az lett volna, ha szépen visszahúzódik és hagyja az amnéziás tüneteket mutató Fentress-t tovább élni Christinával, vagy bánom is én kivel, hogyan. Biztosan van olyan realitás is, ahol ez történt.

Szóval, érdekes lehet, ha a karakterek szembesülnek egy olyan Testrablóval, aki megpróbálja kimagyarázni magát, hogy ő tulajdonképpen megmentett több száz (ezer?) embert és jutalomként elve(he)tte ezt a testet. Hihető, nem?

Hunter: The Vigil – Akár a természetfelettivel baszakodó Null Mysteriis, akár a Cheiron Group, akár a Task Force: VALKYRIE is állhat egy ilyen, erősen immorális emberkísérlet mögött.

Egyrészt érdekes (kínos) lehet együtt dolgozni egy ilyen recirkuláló ügynökkel („Bocs, hogy a barátod feje leszakadt, a következő körben majd jobban figyelek rá...”).

Másrészt érdekes kaland lehet, amikor valahogy a karakterek is berántódnak ebbe az akadozó lemezbe és a lehető legjobbat kell kihozniuk egy 10 perces jelenetből.

Harmadrészt érdekes lehet azt is boncolgatni, hogy a karakterek hogyan döntenének Goodwin helyében, mit tennének meg a helyesnek vélt döntés érdekében és mindezt hogyan viszik véghez.

Changeling: The Lost – Elsősorban prelűdhöz jó a szituáció, de elképzelhető egy kooperatív, közös bevezető kaland is, több játékosnak.

Ezúttal sokkal erősebb a helyzetben rejlő erkölcstelenség, embertelenség, mint a Groundhog Day esetében.

Az Elcserélt egy „Ostromlott Vár” (Beleaguered Castle) nevű domíniumban raboskodik, ami folyamatos harcban áll ismeretlen támadóival.

Fogva tartója egy Rutledge (Ruthless, Red-Leg, Rot’ledge, stb.) nevű Fae, aki újra és újra visszakényszeríti őt egy adott időszilánkba, amíg nem elégedett az abban történtekkel.

Végül a karakter(ek) kezdi kétségbe vonni Árkádia valóságát és egy érző szívű szolga segítségével megszökik.

„Hello. A nevem Sean Fentress. Azelőtt tanár voltam, de erre nem emlékszem tisztán. Elrabolt egy tündér és arra kényszerített, hogy időszeleteket éljek át és a tökéletességig csiszoljam a történéseket. Elmenekültem. A tükörből egy elgyötört veterán tekint vissza rám, beesett, vizenyős szemekkel, másvilági háborúk sebhelyeivel. Ez az én új valóságom és megvédem bármi áron. Nem engedem, hogy újra visszavigyenek Odaátra.”

Promethean: The Created – Mi van akkor, ha a karakter egyik sarkalatos (utolsó?) Mérföldköve az, hogy ki kell szorítania egy lelket a hozzá tartozó testből és elfoglalnia a helyét? Persze, hogy az egyensúly őrzői (Isten, Halál, angyalok, miegymás) is elégedettek legyenek, előbb meg kell mentenie több száz másikat, amolyan megvesztegetésként.

Mi van akkor, ha a társaság válogathat az áldozatok közül, hogy viselkedésük, természetük alapján kit szorítanak ki és ítélnek teljes megsemmisülésre, hogy a helyébe lépjenek?

Mage: The Awakening – Ebben nincs nagy változás a Groundhog Day-hez képest: Időmágia, Glimpsing the Future (Time ••), Shifting Sands (Time •••), Prophecy (Time ••••).

• Magyar cím: Forráskód
• Megjelenés éve: 2011
• Kiadó: Vendome Pictures
  The Mark Gordon Company