"A Város háborúban áll.
Az egyik oldalon a Törvénybehajtók, a másik oldalon- gyerekek. Olyan gyerekek, akik nem riadnak vissza a haláltól, mert nem volt gyermekkoruk.
Ők a TRUANCY.
Mintha az 1984, A legyek ura és a Battle Royale ütéserejét sűrítette volna egy könyvbe. Fergeteges és akciódús utópia, amely egy totalitárius iskolarendszer elnyomása alól kitörni vágyó diákszervezet elkeseredett és véres lázadásának állít emléket, amely talán már nem is a távoli jövő.
Tack egy átlagos diák; tanárai kínozzák, szülei elhanyagolják, barátai nincsenek. Egy nap a húga szörnyű baleset áldozata lesz, és Tack megesküszik, hogy bosszút áll érte. Új világba kerül, ahol tanítómestere, esküdt ellensége, szerelme és vezére is egykorú vele, de a leszámolás, a bosszú, az árulás és élethalálharc nagyon is valóságos, túlontúl is az.."
Prelűd: "Egy tojás mindig nagy kaland: talán ez valami más lesz" – Oscar Wilde
Előre kell bocsátanom, hogy szerintem én vagyok a marketingesek rémálma. Többek között. Amikor elolvastam az ajánlót, rögtön megakadt a szemem a fantáziadús felvezetésen. A cél egyértelmű: "ez a könyv ki-be-baszottul jó, vedd meg, most!" a hatás viszont olyan, mintha acetilszalicilsavat (Kalmopyrin) szopogatnék: rohadt keserű, de azért lenyugtat. Egyszerűen nem értem, hogy egy átlag bullshit-generátor szakmunkásnak miért kell megrekednie a klisé-völgyben. Ha azt mondom, hogy futurisztikus, totalitárius, negatív utópia, akkor jön kapásból az 1984, meg a Szép új világ, ha hozzáteszem, hogy városban játszódik, akkor Metropolis és Equilibrium, ha ráadásként kölykökkel a főszerepben, akkor tuti Battle Royale és A legyek ura. Én meg csak fogom a fejemet, hogy "kussolj, könyörgöm, kussolj". Ennek szellemében csak a puszta kíváncsiság vezérelt, hogy ugyan mit és hogyan írt egy tizenöt (más források szerint 13, 16 vagy 17) éves srác, amiért ennyire lelkendeznek néhányan.
Borító: "Ma este a hotelbe hatol be ezer pazar pozőr, lesz mulatság és malacság, párban csacsogókkal, borban tocsogókkal..."
Mangoid. Stendhal (gyk. Vörös és Fekete). Nagyon. Pozőr. Kicsit tetszik a két rejtett "T" a háttérben. Nem tetszik a vízjel-szerű "T-Anarchy" graffiti. Igazából nem mozgatott meg se pro - se kontra. Csak egy Batman Beyond vízióba oltott Hellsing utánzat.
Író: "We don't need no education – We don't need no thought control"
A srác japán nevű (vagy valami oriental, ez meg elég az egységsugarú agyamnak), tehát egyből megjelent előttem a jellegzetes, egyenruhás yaoi és yuri orgia monoton menetelés, meg az amatőr iskolás felvételeken látható angst (gyk. búvalbaszottság). Erre kiderül, hogy Isamu nem a szigorú japán oktatási rendszer ellen kel ki (amihez hozzá tartozik, hogy a 80-as évek óta a hivatalos irányvonal fokozatosan veszít merevségéből, nem kevés társadalmi vitát eredményezve - akit érdekel, keressen rá a "yutori kyoiku" kifejezésre), nem is valamelyik átlag európai ország Humboldt-féle, poroszos képzése ellen, hanem a kifejezetten liberális amerikai iskola ment az agyára. Szóval a srác tizenhárom évesen kezdte el írni a könyvet, mert nehezen viselte a nyomást és hát ugye a tinédzserek, meg a lázadás... Hümm.
Lássuk kivesézve: Isamu Fukui egy jó agyú, tehetséges, humán beállítottságú fiú, aki a New York-i Stuyvesant High School (erős matek és természettudományok, néhány Nobel-díj jelölt, stb.) diákjogokra kifejezetten érzékeny tanulója A töke tele van az állandó tesztekkel és a világ minden táján fellelhető tanári (szülői, főnöki, úgy általában feljebbvalói) önkénnyel, meg alapvetően azzal, hogy a diákok nem szólhatnak bele abba, hogy mit tanuljanak.
Lefordítom magyarra: Kis Géza egy jó agyú, tehetséges, humán beállítottságú fiú, aki a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója és a töke tele van azzal, hogy a hülye szülei egy köztudottan erős, elitista suli matektagozatára nyomták be. Megtalálta magának az iskolai diákbizottságot és most még egy könyvben is világba kiáltja fájdalmát, amiért nincs elég művészettörténet, agyagozás és navajo néptánc.
Cry me a river, emo boy...
Fordító: "Lenin mauzóleumának lelinóleumozása"
Alapvetően semmi bajom a fordítással, de ragaszkodom a kritika tagolásához, ezért itt van ez a sor is. Tábori Zoltán véleményem szerint egész jó munkát végzett a szöveggel, szépen gördül, alig két-három pont van az egész könyvben, amikor megakadok és elkezdek azon gondolkodni, hogy ez vajon hogy hangzott eredetiben. Ez mondjuk hiba, a legjobb az lenne, ha semmi nem zökkentene ki a könyv világából, de sebaj, ezért még nem öltek meg senkit (remélem).
A háromból az egyetlen amire így, később is emlékszem:
– Na, mihez van kedved, mit együnk? – kérdezte.Mivel nem olvastam az eredetit, azóta is piszkál, hogy vajon mi lehetett, talán "Tickle" (csiklandozás) a becenév a testicle (here) szóból, a szójáték pedig Tac(k)-ticle. Végülis mindegy.
Kicsit fura érzés volt, hogy újra használhatja a hangját.
– Nem 'tom – felelte Suzie. – Te mit szeretnél, Töki?
– Nekem nincs ötletem. Talán együnk csak pizzát.
– Ez jól hangzik, Töki! – vigyorgott Suzie.
– Ne hívj így! – Tack a homlokát ráncolta.
– De ha egyszer ez a beceneved! Tack-Töki! – Suzie évődve oldalba taszította Tacket.
Annak viszont külön örülök, hogy a Truancy nem lett "Iskolakerülők" és a truant sem magyarult át csavargóvá. Piros pont a fordítónak.
Történet: Been there, done that...
Nos, az nyilvánvaló, hogy az író (nem a tejipari melléktermék) nem olyan, mint a jó bor, ami idővel csak nemesedik. A srác elismerésre méltó, pláne akkor, ha végigszenvedted már magad néhány tapasztalt és bölcs "öreg" mentális maszturbációján. Tud írni, lekötött, nem unatkoztam, ilyesmi. Miért fanyalgok mégis?
Mondjuk azért, mert ha felnőttek írnak gyerekekről, akkor azok személyisége vagy egy kis-felnőtt lesz, vagy a gondolatvilág és a konfliktushelyzetek elnagyoltak, banálisak, esetleg totális mellétrafálások (perspektíva ugye). Itt erről szó sincs, cserébe a felnőttek vagy le sem szarják az embert (lásd a "háttértáncosok" címszónál), vagy kétdimenziós, banális, elnagyolt mumusok, akik éppen csak nem röhögnek gyomorból a városra letekintő hatalmas apartman erkélyén állva, a viharban, háttérben villámok, Igor érkezik jobbról...
Mondjuk azért, mert nem éreztem át sem a főszereplő, sem az író problémáját. A totalitárius rezsim az oktatásban folyamatosan fenntartja a megfelelés kényszerét és az ezzel járó stresszt, hogy ezzel is helyüket jól ismerő és kérdezés nélkül elfogadó felnőtteket termeljen ki, akik megrendszabályozásával már nem kell vesződnie. Aki nem képes megfelelni a változatos (ám elég fantáziátlan - ergo következetlen) basztatásoknak, vagy egyszerűen nem bírja aggyal a tanulnivalók mennyiségét, netán renitens - nos azt bizony eltanácsolják és mehet érettségi nélkül az utcára, nem fogják alkalmazni sehol, a társadalom kiközösíti, a családja minimum mélységesen szégyelli. Elnézést az érzéketlenségemért, de: és akkor mi van? Nem tudom mi ezen annyira meglepő. Amennyire én látom, ez nem is annyira disztópia, csak egy picikét betorzított valóság. Itt az észak-balkánon ez az élet. Ha nincs diplomád, akkor nem kapsz rendes állást. Ha nincs érettségid, akkor nem mehetsz diplomát szerezni és nem kapsz kevésbé rendes állást. Ha nyolc általánossal nem találsz munkát, akkor vagy a családodon élősködsz, vagy hajléktalan leszel, segélyekből tengődsz, lopsz, egyebek. A társadalom szépen lassan kiközösít. Pont. Nem jártam eleget a világot, de a szociális háló érzékenységétől függő eltérést megengedve, azt hiszem mindenhol nagyjából ez megy.
Mondjuk azért, mert keményebb elnyomást vártam, mint hogy nem lehet hangosan beszélgetni, egyenruhát kell viselni, véletlenszerűek a röpdolgozatok és baromi sok a házi feladat. Semmi körömletépés, semmi kínzás, semmi elzárás, csak az elsőévesek szívatása és a sablonos rossz-fej tanárok gennyessége. Ujjlenyomat-ellenőrzések, retina-szken, motozások és gondolatrendőrség helyett van fémdetektor-kapu, meg alkarra nyomtatott vonalkód ami gyakorlatilag egy statikus metró-bérlet. Ugyanis aprópénz van használatban, a kamerák gyakorlatilag teljesen használhatatlanok és über-elnyomásban elfelejtették a biometrikus azonosítás rendszerét. Persze, a truantok viselhettek volna kesztyűt és napszemüveget minden akcióban, de inkább csak az jött le, hogy az író nem gondolt erre. Hoppá.
Mondjuk azért, mert bár tetszik, hogy nem bonyolította túl a dolgokat feleslegesen, de a sablonhasználatnak is megvannak a hátrányai. Ha nem olvastam volna a hátsó borítón, akkor is kapásból tudtam volna, hogy Suzie-hugi meg fog halni, hogy "rettegett likvidátor" Noni végül a főszereplő csaja lesz a kemény Che Guevara klón helyett, hogy a Buddhába oltott külvárosi Miyagi mestert sötét múltja összeköti a csúnya, érzéketlen terroristavezérrel, hogy az elvarratlan szálak idővel felfeslenek és egy elfeledett Anakin Skywalker bármelyik pillanatban Darth Vader lehet.
Mondjuk azért, mert ha magával ragad a komplikációmentes egyszerűség, a baltával elnagyolt - mégis egymáshoz illeszkedő karakterek, akkor hagyjon békén az író és ne akarjon más lenni ami. Elérte, hogy együtt lélegezzek vele, még akkor is ha gondolkodva nehezemre esett volna. Elérte, hogy ujjongjak a spagetti-western-t alulmúló összetettségű gonoszok halálán, adrenalint adott a pörgő body-count, elvarázsolt a végső anime-kardpárbaj... mindent összevetve behúzott ebbe a jópofa mesébe. De mindez nem volt elég, sajnos Fukuinak nincs még meg az a gyakorlata, ami visszafogta volna a kezét a végső nagy morális megmondás előtt. Mert az bizony hiba volt. Pont elég lett volna megmutatni a káoszt, ami a zsarnoki rendszer bukásának szükségszerű, ám nem elkerülhetetlen eredménye és pont. Rábízni az olvasóra a gondolkodást és nem a szájába rágni, mert ez így nem egyszerűen biceg, hanem tökéletesen hiteltelen és banális.
Miért tetszett mégis? Mert szeretem a mangát és az animék gyakori, kiszámítható egyszerűségét. És tetszett anno a Karate kölyök. És még sorolhatnám.
Extra: The Official Website of Truancy
Hivatalos oldal fórummal, hírekkel, személyes hangvétellel.
És örömmel olvastam, hogy a srác nem szállt el a hirtelen jött sikertől.
Kellemes, pozitív meglepetés.
Verdikt: 6/10
(mínuszok a hamis hype, az emo nyavalygás, a papírmasé gonoszok és a katarzis-gyilkos moralizálás miatt)
- Kiadás éve: 2008
- Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó Kft.
- Fordító: Tábori Zoltán
- Borító: N/A
